Tanulós szabadság

2008.11.24. 22:15

Sokadik tanulás-közti szünetemet ülöm most, egy jófajta (?) Tesco „3-in-1" coffee drink mellett. A hó hol esik, hol nem, hol nagyon, hol nem, én pedig Glitch Mob mixet tolok a füleimbe. A mai napomon hivatalos eltávon voltam, azzal a címszóval, hogy akkor a rám tornyosodott trágyahalmot egy erre rendszeresített szívlapáttal arrébbpakolom. 

Nem mondhatnám, hogy sikerült. Teljes mértékben tuti, hogy nem. 

Tanulás szempontjából a gazdaságmatematikát részesítettem előnyben, tekintve, hogy 1, az első vizsgaidőpont jövő szombaton lesz belőle, 2, péntekre le kell adni valami házi feladatot is. Kábé az egész jegyzetet átvettem (megjegyzem, gyanúsan kevésnek tűnik, szóval valami disznóságot sejtek ám emögött). Amúgy hétvégére kell majd egy statisztika házi is, amire van a holnapom, és a csütörtök (szerdán Főzőiskola event lesz, tehát utána örülök, ha el tudok mosogatni, nemhogy még tanuljak). 

Voltam ma a Villányi felé is, ugyanis az egyik ottani gimi előterében volt jótékonysági árusítás a Kárpátaljai gyerekek részére, és ez pont egybeesett azzal, hogy én pedig melegebb holmikat kerestem a project részire. Gazdagodtam is egy fullos Nike kabáttal, egy North Face bundás mellénnyel, valamint egy nemtudommilyen polárral. Egyedüli gond az, hogy az első ujján valami olyan genya van, ami mosás után sem jött le, ergo vihetem holnap reggel tisztítóba. Igazából ezért a háromért összesen fizettem ötöt, szóval egy büdös szavam sem lehet (meg amúgy sem). (disclaimer: amcsiból katonaságtól síparadicsomokból hozott kabátok, azért voltak ilyen olcsók, de hát amennyit én fogom használni, botorság lett volna kidobni hatszor ennyit) 

Mindenképp kellett a két felső is, hiszen a városi ficsúr ruháimon kívül nemigen vannak olyanok, melyek megállnák a helyüket akár csak egy kiránduláson is (oké, a reppes Timberland bakancs most legalább értelmet nyer). Ha netán nem jönne ki a genya az ujjából (amiben azért bízom, hogy nem így lesz), akkor is leszarom, mert ez úgyis csak túrázós-hideges cucc lesz, a városban marad a jó kis urban öltözék. 

Visszatérve a Villányira, meglátogattam a felsőoktatási intézményében L babyt is, aki ha ezt olvassa igazán lekommentelhetné, hogy így volt, meg hogy örült hogy látott, és feldobtam a napját, sőt - igen, undorító módon szerzem a hozzászólásokat, büntess meg ó blogatyaúristen. Valamint itthon rájöttem arra is, hogy az amúgy szagtalannak mondott pálmaolaj egyrészt füstöl (wtf?), másrészt büdös (Tüsi szavaival élve seggszagú, bár én ezzel nem egészen értek egyet). Egy szóval megfogalmazva: no go

Említettem, hogy volt, ami nem sikerült: mik ezek? Először is a Windows újrahúzása (érik nagyon, de sajnos nem tehetem most prioritásba, mert az fullosan egy fél nap, annyim pedig most nincs). Aztán Hópihébe új duplavinyó, attól is félek előre, hogyan fogom átraidelni a doksikat. Ezen felül meg az apró hülyeségek, amiket senki sem fog megcsinálni helyettem.... 

A végére pedig nem tudom mással zárni soraimat, mint amiről Shakespeare is megemlékezett Puck megalkotásakor: „átkozott légyen az fingás". Most pedig vissza tanulás, majd 24: Redemption.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr61174631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

We have to go back - három nap Genfben, első rész · http://azutolsoejjel.hu/2009/02/03/we-have-to-go-back-harom-nap-genfben-elso-resz/ 2009.02.03. 12:09:37

[...] és a szállást; előbbit az Easyjetnél, utóbbit pedig az Ibis Hotelsnél. Beszereztem meleg kabátot, SDHC-kártyát, és január 23-án délelőtt indulásra készen [...]