Természetesen a Főzőiskola is átköltözött, hiszen nem veszhet el ez a kiváló kezdeményezés egy egyszerű blogcsere miatt! Receptünk Jamie Olivertől lett ellesve, egy klasszikus penne carbonara, aránylag kevesebb munkával, de annál nagyszerűbb végeredménnyel! 

Viszont mielőtt még! A régi epizódok ha minden igaz itt találhatóak meg: 

Az ötödik, hatodik, és hetedik epizódról nincs írásos beszámoló, viszont a fotókat be tudjuk mutatni, és aki ügyes, megtalálja a korábbiakat is! 

A nosztalgia után pedig irány a mostani recept! Kezdésképp vettünk egy jó darab (20-30 dkg) húsos szalonnát (jelen esetben kolozsvári), és azt apró kockákra vágtuk, miközben a pennét feltettük főni, al dente. A szalonnát kisütöttük saját zsírján, eközben hat tojás sárgáját, két deci tejszínt, és 8-10 deka parmezánt összekevertünk és felvertünk. 

 

A képek a jobbra-balra nyílak segítségével mozgathatóak, kattintásra megnőnek!

A tészta időközben elkészült, leszűrtük, áttettük egy nagyobb edénybe. Belekevertük először a szalonnát, majd a tejszínes szószt. Még sóztuk, borsoztuk, és tálaláskor a tetejét a maradék parmezánnal szórtuk meg.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr541174611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.