Ez sem az a tipikusan bonyolult recept, ellenben hamar megvan: kábé másfél óra alatt végzünk, mosogatással együtt. 

Kezdésnek veszünk 80 deka csirkemell filét, szeletekre vágjuk, letisztítjuk, sózzuk, netán fűszerezzük tetszés szerint. Eközben krumpli meghámoz, felvág. Ezután jön a panírhoz három külön tányérban liszt, két nagyobb tojás, illetve zsemlemorzsa-szezámmag; utóbbi 3/1 arányban. 

Időközben a felvágott krumplit megszárítjuk, és elkezdhetjük olajban kisütni. A hús panírozása befejeztével kábé meglesz a krumpli is (azért érdemes ebben a sorrendben, mert a szezámmag egyrészt nagyon szépen meg tud égni, másrészt az olajat is teleszemeteli). Aranybarnára (Föld hívja Redmondot: mi a jó ég fasza az az aranybarma, ami szerintetek jó lenne ide??) sütjük, úgy, hogy a szezámmagok még lehetőség szerint fehérek/világosak legyenek, ekkor lesz a legjobb. Tálaljuk, leitatjuk (ha van kit...), fogyasztjuk. 

Költségek: 1200-1500, a csirke árfolyamától függően, feltételezve, hogy minden jól felszereltnek mondható háztartásban van otthon liszt, zsemlemorzsa, valamint olaj

Idő: ~1,5 óra, mosogatással. Ugye mondanom sem kell, hogy ha a fennmaradó kis üresjáratokban mindig elintézzük az aktuális koszos edényeket, akkor sokkal jobban járunk.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr421174603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.