Teljesen fölösleges volna mentegetőzve írni a szerdai Beach Boys koncertről meg az efféle nosztalgiázás létjogosultságáról, mert ez most állati jó volt, és kész. Már a fanyalgó, lesajnáló beharangozókat sem igazán értettem. Hogy csak Mike Love van benne a most turnézó…


Veszprémben tért vissza a színpadra a Hiperkarma az október 31-i lemezbemutató egyetlen bemelegítő buliján.  Nem kis esemény ez, mivel Bérczesi Róbert az ezredforduló táján két olyan korszakos lemezt tett le egymás után az asztalra, melyek egy teljes generáció szívébe lopták…


A 2000-es évek hazai rockszínterének megkerülhetetlen bandája szombaton a Dürer Kertben elbúcsúzott a közönségétől, és ez alkalomból még egyszer utoljára igazán odatette magát, az aktuális felállás mellett a régi tagok is fő szerephez jutottak. Röviden ennyi volna a…


A Metallica By Request Tour hazánkat ugyan elkerülte, de Prágában és Bécsben is el lehetett csípni, nekünk utóbbi jött össze. A Krieau nevű ügetőn rendezett minifesztivál első két fellépőjéről még lemaradtunk, de az Alice In Chains műsorát már az elejétől néztük. Ha…


Idén végre tényleg sikerült egy nagy és aktuális nevet leszerződtetni a VOLT-ra, még ha külön ráadásnapot is kellett szentelni az Arctic Monkeys számára. Én még az első albummal szerettem meg őket, 2006-ban sok hideg téli estén szólt a fülembe dugva a Whatever People Say I…


Bob Dylan egy olyan legenda, akinek jelentőségéről a legkevesebbet azzal lehet elmondani, hogy lemezeiből kb. 120 millió kelt el világszerte, a legtöbbet pedig azzal, hogy a Beatles-hez mérhető revelációval újította meg a popzenét. Ez persze nem feltétlenül köztudomású dolog, de…


Ezúttal rendhagyó módon a konklúzióval kezdem: a Pearl Jam bécsi koncertjén is igazolta, hogy bár grunge mint műfaj halott, a Pearl Jam él és virul, és nem csak azért, mert Alive. Kevés ilyen magasan jegyzett emblematikus banda volt képes gyakorlatilag mélypont nélkül túlélni a…


Hogy miért lehet érdekes egy Limp Bizkit koncert 2014-ben? Semmi másért, mint bármelyik olyan banda koncertje, amelyik már jónéhány évvel a legnagyobb sikerei után van, de még aktívan koncertezik, és elő képes idézni a nosztalgiafaktort egykori rajongóiban. Akik ebben az esetben…


Amikor a Városligeten átvágva meghallottuk az előzenekar Omen Kurva vagy angyal c. számának taktusait, még magasabbra hágott bennünk az izgalom, amivel ezt a koncertet vártuk, hiszen az Omen számunkra a Pokolgép-életmű keményebb részének egyenes folytatása volt. Aztán amikor még…


Már gimnáziumban sem én voltam a legnagyobb Iron Maiden rajongó az osztályban - bár M. B. kirúgása után azért előrébb léptem a rangsorban -, az irántuk való érdeklődésem kimerült a Piece Of Mind és a Fear Of The Dark kazetták rongyosra hallgatásában, a Guns N' Roses és a…


süti beállítások módosítása