Időközben Bajorországban

2011.11.06. 10:09


Ezt a sztorit Michael mesélte, még kinn Bajorországban, fogadjátok sok szeretettel! "Ez még akkor történt, amikor Münchenbe ingáztam, munka miatt. Volt egy kis kávézó a pályaudvar (Hbf) mellett, ott minden reggel ittam egy kávét, ettem egy sütit, ahogy azt kell. Időnként…


Az előző rész tartalmából: "Már kezdtünk emelkedett állapotba kerülni, úgyhogy akár el is indulhattunk a Danubia Soundra, egy, a helyiek által rendezett illegális bálra." Először átsétáltunk Wolfganghoz, akinek a csomagtartójából betankoltunk sörökből (Kinga…


Az előző rész tartalmából: "Időközben iszonyat meleg lett (délután három körül járunk), a pia, meg az evésnélküliség is kezdett beütni, a városkép pedig baromi szép volt. Ezek után úgy döntöttünk, hogy bár relatíve későre jár, mégsem skippeljük terveinket, és…


Idén tavasszal egy kedves meghívásnak köszönhetően Németországban volt szerencsém tölteni a húsvétot. A sztori úgy nézett ki, hogy egy volt kolléganőm egy csehországi kiránduláson összeismerkedett egy kedélyes német társasággal, aztán össze is jöttek onnan egy sráccal,…


süti beállítások módosítása