"nyúl fut berekben keresztül a nádon húzza vonja valagát keresztül a SZÁDON" (egy lenti költő) Azt hiszem feltűnt már nektek is, hogy az utóbbi időben egyáltalán nincs kontent az oldalon. Jogosan merülhet fel a kérdés: miért renyhült eme méltán sikeres blogger írókedve mostanában? Elkapta a mocsárláz, netán az alkotói válság szörnye birkózta le? Ha tovább olvastok, minden kiderül... Az egész onnan indult el, amikor mtomi felvetette, hogy igazán szép a saját domaines oldal, de az olvasottság közel sincs olyan mértékben jele, ahogy az elvárható lenne. Ez egy általam is igen jól látott probléma, hiszen a napi 30-60 olvasó még ilyen szinten is iszonyú kevésnek mondható, a wiwes ismerőseim tizede is több ennél jószerivel. Az utolsó éjjel blog ugye tavaly október óta megy, szépen produkálva a (jószerivel) minőségi tartalmat, de ez sajnos látogatottságban nem mutatkozik. Ez az egyik probléma. A másik jelenlevő gond az Extreme-ART internetes magazin. Mint sokan tudjátok, ez kettőnk gyermeke Sankával, és 2005 novembere óta él a világhálón egy néhányszor már koncepciót váltott online médium formájában. Hinnétek, vagy sem, eredetileg nagyon a tetoválás-varrás-piercelés irányában akartunk elmenni, megtörve ezáltal az itthoni Tattoo magazin egyeduralmát, de időközben meglightosodott a koncepció, és elmentünk mindenféle kulturális dolog irányába, ami nem is indult rosszul. Sok-sok író ...

A két killa, másnéven Tirpa a Baltás, és Yaki Yayo itt van az első közös albumukkal, ami ismét elég magasra tette a mércét, de hát a Scarcity már csak ilyen. Körülbelül fél éve jelentek meg az első szárnypróbálgatások a duó részéről közösen, és már akkor látszott, hogy ez megint nem semmi dolog lesz, mígnem stílszerűen egy hónapja, február péntek 13-án megjelent az album, ami leszedi a fejünket, és a tüdőnkbe szarik bele. A CD fóliában, és iszonyat igényesen érkezik, színes, behajtogatott borító, teljes dalszöveglista, nyomtatott CD, friss festékszag. Némelyik nagy kiadó által kiadott CD nem néz ilyen jól ki, itt pedig szó sincs ilyenről, tehát már jól indul a dolog. A jól ismert fekete-fehér téglalapban itt nem az unalomig ismert explicit lyrics kifejezés jelenik meg, hanem arra hívják fel a figyelmet, hogy „Eredeti magyar minták" hallhatóak a lemezen. Aki kicsit ismerősebb a kultúrában, az máris kapcsolhat, hogy minden bizonnyal hangmintákról lehet szó, és bizony, ez így is van. A legtöbb számot Aza és Amgee készítette, de a közreműködőkben sem szenvedünk hiányt. A fentebb említett magyar minták bizony a nyolcvanas évek tipikus hangzását hozza magával, ami tökéletesen passzol a XIII. világához. Azt már régen is tudtuk, hogy Aza veszélyesen kurvajó alapokat tud odarakni, ...

A mai postom két különböző esemény apropóján íródott. Az első, hogy felfedeztem magamnak a Postcrossing nevezetű csudajó dolgot, mely, mint oly sok minden más dolog, az élet feledhető apróságai közé tartozik. A téma röviden az hogy beregelsz, és random módon tudsz küldeni képeslapot akárkinek. Beállítható, hogy országon belül is játsszon, vagy csak kívül, és onnantól indul a móka. Te küldöd az elsőt, és onnantól már fogadhatsz is, természetesen csak a küldöttek arányában. Felmerül a kérdés, honnan tudja a rendszer, hogy ki kap kitől. A küldési kérés generálásakor kapsz egy kódot, amit rá kell írni a képeslapra, és ha a címzett megkapja, visszaírja a rendszerbe, így kerül összekapcsolásra a két ember. A képeslapra meg írhatsz bármit, kezdve onnan, hogy mit főztél vacsorára, odáig, amit a címzett profiljában olvastál, hogy érdeklődik iránta. Pénzügyileg sem egy megterhelő dolog, 2-300 forintból megvan az egész, és cserébe egy idő után igazán szép gyűjtemény fog kialakulni, már gondolkodom is a beszerzendő parafatábla nagyságán, amire majd szépen kirakosgatom őket. Mindenképp ajánlom tehát, mert igazán jó játék, ezen felül még van néhány fasza funkció is benne (képfeltöltés, térkép, stb.); és ugye a Facebook, miegyéb világában még ki tudja mi lehet egy-egy lapból... Idáig kettőt kaptam, az egyiket Taiwanból, a másikat pedig ...

Miközben Norbi épp a szifon devkittel játszott, és írta ki a képernyőjére, hogy „Hello Bill"; valamint Tüsi megtalálta a hét éve lejárt „Lifestyles Tuxedo" fekete színű óvszereit, én érdekes beszélgetésbe keveredtem a 4-6-oson. Jöttem hazafelé nem tudom honnan, és látom, hogy egy piros kabátos, joviális germán turistára emlékeztető csávó úgy felém sandít néhányszor. Gondoltam, biztos nem engem, semmi izgalmas nincs rajtam, meg amúgy is ott a menetrend, biztos azt, vagy istenem, akármi mást. Amúgy is, estefelé járt az idő, a négyhaton meg a szokásos szararcú tömeg kezdett feltünedezni. Hát mégis engem nézett, pontosabban a kabátomat, mint az kiderült. A következő beszélgetés minimum két nyelven hangzott el, inkább angolul, de mi maradjunk a magyarnál. - (Hallani nem hallottam semmit, de itt vettem ki a fülemből a zenét). -Te magyar vagy? -Igen- feleltem a helyzetnek megfelelően. -Csak azért kérdeztem, mert láttam ezt itt a kabátodon, és erre az van írva, hogy Amerika. (Aki nem tudná, egy gyönyörű „24"-es CTU-s felvarró díszíti bal oldalt a farmerdzsekimet, amit még a fentebb említett Norbi útján szereztem anno 2006 környékén. Ide is teszem a képét, hadd lássátok miről van szó.) -Ez egy sorozatból van. -Rendben, de a terror... ez a szó sokakban aggályt kelthet. -Ó, igen? (az agyam itt ledobta az ékszíjat kicsit). -Igen, tudod, a terror ...

MC Pazta tegnap este üzent rám, hogy nézzem meg, elkészült a banda új lemezének a promóvideója. Ajánlom Nektek is, mivel egyrészt ez alapján egy kis váltás következett be a stílusban. Hogy ez mennyire írható az ex-!hfhg!-s élőzene beszállásának, azt nem tudom, de valószínűleg a Pazta EP óta is csiszolódott a dolog, mert ez az egy kis szösszenet elég kemény. A sampler jó mögötte, a dob és a basszus is odaver, a minőség nem tökéletes, de nyilván a lemezre jó lesz. Addig pedig ittvan ez.

„Ebben a városban ölnöd kell” – ez a mottója a regénynek. Karácsony ajándék volt, de már a borítójával felkeltette az érdeklődésemet, hiszen vörös és fekete (stand-áll), valamint kontúros jappó figurák állnak rajta, jó lesz ez. A belső fül azt ígéri, hogyha a Battle Royale tetszett, akkor jöhet ez, a következő lépés. Nos, mivel abból megvolt a könyv, és a film is, gondoltam, jó ötlet volt, gratula az ajándékozónak, nyessünk eki. A sztori szerint egy 1984/falanszter jellegű, kissé utópisztikus városban vagyunk, ahol a tanfelügyelők tartják kézben az összes iskolai diákot, mondhatni terrorban és sakkban tengetik mindennapjaikat. A legkisebb kihágás(nak gondolt dolog) is veszélyeztetheti a tanulói karriert, ami nélkül egy földönfutó kitaszított senki lesz az ember. Ez ellen lázadnak fel az úgynevezett Truantok, akik egy titkos szervezetbe tömörülnek, és az élükön egy kegyelmet nem ismerő vezetővel kezdik el tizedelni a város elnyomó felnőttjeit. Tack is a fentebb említett rendszer része, amíg egy szerencsétlen véletlen folytán át nem kerül a felkelők oldalára, és bele nem kóstol a lázadó létbe. Azonban rájön, hogy talán mégis az lesz az út, amin a saját igazságát be tudja teljesíteni, csak egyáltalán nem mindegy, hogy milyen áron. A téma igencsak lerágott csontnak számít, akár az elnyomottak az elnyomók ellen, akár a ...

Mindig öröm az egyszeri főszerkesztő úr szívének, ha jó cimborái további világhírnevet szereznek, akkor pedig végképp, ha ezen kolléga konkrétan mtomi, aki hajnalok hajnalán küldte nekem el egy levélben az index főlapos linket. Az író fenyegetést is fűzött a levélhez, miszerint csak akkor ír tovább, ha kiteszem őt is az írók közé nálunk, ami azt hiszem, teljesen jogos kérés. Elsőre csak kicsiben, a fenti linket van, de megígérem, hogy maholnap megcsinálom, mert az állapot tényleg tarthatatlan. Addig pedig olvassátok a modoros írást ezen a linken. Update: annyira megrémisztett a fenyegetés, hogy betettem a linket, csak a rohadvány Wordpress valamiért szopat, így elvesztek a plusz sorközök. Ha lesz időm, majd kitalálom miért.

Mivel ma sem váltottuk le a nemzetromboló kormányunkat, annak híján kénytelen vagyok arról írni, mi történt velem a ma délutáni Netpincéres rendelésemkor. Délután kettőre megéheztem, így úgy gondoltam, berendelek némi kaját. Háromkor már kezdtem ideges lenni, hogy merre van, a felkelők nem-e támadták meg a futárt, és ették meg a milánóimat, de egy gyors telefon után megbizonyosodtam, hogy csak az útlezárások miatt késik. Négyre be is futott a fut-ár, egy óra késés elég izmos, de legyen, ha már itt vagy, jer. Közölte, hogy akkor pluszba lesz még háromhúsz, mert ennyi volt a somlói, amit külön szatyorban hozott, mellette a blokk. Gondoltam valami félreértés történt, két somlóit vettek, ez még nem a világ, perkáltam, csácsáá. Odabent, a szatyrot feltúrva leesett, hogy itt valami csúnya átqr van a dologban, mert a rendelt pizza-milánói-krokett benne volt a pakkban, de az origi somlói csak a számlán jelent meg - illetve ott volt a másik a szatyorban. Na mondom, a fene vigye el, háromhúsz, oké, de mégiscsak. Filóztam negyed órát, hogy mit tegyek, elvégre én ugyanolyan balfasz voltam, hogy elhittem neki bemondásra a dolgot, aztán úgy döntöttem, megírom az egészet a Netpincérnek, hogy 4wardolják az étteremnek, és cc-be nyomtam a Homárt, o yeah. Nem telt bele fél ...

Már megint ott tartunk, hogy vasárnap délután pötyögöm a heti elmaradt postokat magyarázó postot, de sajnos ez van, nem tudunk mit tenni, alant máris kifejtem, hogy miért.  Először is sikerült lebetegednem egy kicsit, a torokfájós-köhögős bacis izé kapott el, ami közepesen rohasztott le, de sajnos pont annyira, hogy ne tudjak sem edzeni, sem más aktív dolgot csinálni. Sokat aludtam, gyógyultam, aztán sikerült kikeveredni belőle három-négy nap alatt.  A már korábban regélt szerveremet is sikerült végre (VÉGRE!) megszerelni, úgy néz ki működik is, most összeszerelve ismét bent röfög. Persze a hordozható keretben még a szerver előző, mostantól backup kinevezett vinyója van, azt pedig fogom, lefóliázom, és megy a szekrény mélyére. Reméljük most ezzel egy időre az adatvesztések is véget érnek.  A melóhelyen én leszek a helyi török szupermen, mert négy hét alatt a negyedik munkakört csinálom. Volt a legacy PDF upload, aztán elektronikus számlázás, utána a jó öreg hagyományos könyvelés, most meg global vendor comms volt terítéken a héten. Baromi jó, hogy ennyi mindent megismerek, és ezáltal bevethető vagyok mindenhol, csak agyilag sajnos nagyon lerohasztó az egész. Holnap megint jön valami új cucc, már készülök rá. Ja és persze amekkora stréber vagyok, mindenféle projektekbe is belemászom, mert mindenben benne kell lennem.  Péntek este lementünk a ...

Megkönnyebbülve mentünk vissza a virágórás részhez, ahol is vártunk egy, a tavon széltibe-hosszába közlekedő kis hajót, mely a TPG rendszerébe illeszkedően közlekedett ottan, a különböző városi pontokat összekötvén. Mondjuk a hajóskapitány, az élet s halál ura jobban hasonlított egy alkesz hippire, és a jegyeinket sem kérte, de jól is volt ez így. Átérve gondoltuk betérünk a pályaudvar felé, ott csak nyitva lesz valami. Így is lett, bevásároltunk motyóból, vettünk kaját is, majd visszatértünk a tópartra kicsit pihenni, napozni, nézegetni az életet. Azt hiszem, el tudnék ott lenni, ennyi maximális vasárnapi elfoglaltsággal.  Az idő délután fél négy fele járt, mi pedig lassan azon gondolkodtunk, hogy ideje visszaindulni a reptérre. Előtte még kinéztünk a tóba mélyen benyúló földnyelvre, ahol egy világítótorony lakozott. Itt még inkább dúlt a piknik fless, ezren üldögéltek, nézelődtek, sőt. Egy jó nagy pultnál vehettek az amúgy állati hosszú sorban álló emberek maguknak mindenféle jót, közhelyesen bagettet, szalámit, meg sajtot, amennyire mi láttuk. Gyönyörű életkép volt szintén el tudtam volna magam képzelni benne.  Gyorsan fogtunk egy buszt, az elvitt kábé a botanikus kertig, ahonnan is a másik indult, és öt előtt már a reptéren is voltunk. Auto check-in, majd odafönn fogadott a káosz, tekintve, hogy még nem tudták pontosan, melyik ...