Rockmaraton 2016

2016.07.17. 20:20

A dunaújvárosi Rockmaraton egy baromi jó fesztivál. Mindezt összesen két nap tapasztalata alapján merem kijelenteni, mégpedig úgy, hogy az általam is leginkább várt Megadeth koncert a már ismert okokból elmaradt.

A fesztiválpiac évről évre változik, egyre kevesebb tér jut a szigetes körön kívüli kezdeményezéseknek. Három éve írtam arról, hogy már nem biztos, hogy a VOLT a legszerethetőbb fesztivál, tavaly pedig az ausztriai fesztiválok előnyeiről értekeztem. Azóta a VOLT még inkább Miniszigetté vált, az EFOTT-ot pedig sosem a zenei felhozatalért szerettük. Ehhez képest idén a Rockmaraton már olyan komoly programot ígért, hogy a Gróf Balázs grafikáival megtámogatott arculatával, áttekinthető honlapjával és szimpatikusan aktív Facebook profiljával már egyértelműen komoly tényezőként kellett számolni vele.

20160715_203304.jpg

Mégis mit tud, mit tudott a Rockmaraton, ami miatt úgy éreztem, meg kell írnom ezt a posztot? Tíz nyomós érv következik.

  • Elképesztően olcsó jegyek: hetijegy elővételben 15 ezer, napijegy 7 ezer, de a másodlagos piacon még ennél is jóval olcsóbban lehetett jegyhez jutni.
  • 10 napos, rekordhosszúság, így a dolgozó emberek szabadidejéhez is remekül beilleszthető egy-egy hétvége, amikre külön hétvégi bérleteket is árultak.
  • Igen erős rockzenei felhozatal 4 színpadon: a teljes hazai rockszíntér színe-java, valamint nemzetközileg is jegyzett külföldi előadók a rock és a metál legalább második vonalából.
  • Gyönyörű és a vége felé sem agyonszemetelt, tiszta környezet: vízpart, zöld fű, sok fa.
  • Olcsó étel- és italárak: hot dog 400, csapolt sör 400, de napközben csak 250 forint!
  • Jó infrastruktúra és jó szervezés: megfelelő számú kulturált wc és zuhanyzó, értékmegőrző, kisközért, mobilfeltöltőpont, merch bolt, éppen elég italmérés, korrekt tájékoztatás, az esős napokban is járható utak.
  • Organikus elrendezés: a kemping rész nincs élesen leválasztva a fesztiválterületről, mégsem zavarja egymást a két élettér, a koncertek alapvetően délután 5 és hajnali 2 között zajlanak.
  • Kedves emberek: a rocker alapvetően békés és barátságos élőlény, de a pultosok is sokkal kedvesebbek voltak a megszokottnál.
  • Udvarias és nagyvonalú beengedés, nem kerestek a bőröm alá beépített fegyvereket és laposüvegeket.
  • A fővároshoz viszonylag közeli desztináció (nem annyira közeli, mint Bánk, de sokkal közelibb, mint Sopron).

Mindemellett a Rockmaraton ad egy olyan hangulati pluszt, mintha ismét a 90-es években vagy a 2000-es évek elején, azaz a hazai fesztiválevolúció kezdetén járnánk. Akkor, amikor még (majdnem) minden fesztiválozó rocker volt, az ember nem a legdrágább cuccaiban járt fesztiválozni, és a sört is készpénzzel fizettük ki a pultnál. Ez a báj minden más mostani fesztiválból elveszett, vagy eleve benne sem volt már (Balaton Sound ugyebár). Ha pedig a szintén mainstreamen kívüli, de jóval drágább Bánkitóról készült beszámolókat olvassuk, akkor láthatjuk, hogy más underground fesztivál sem nagyon érhet fel a Rockmaraton hangulatával úgy, hogy annak a higiénia és a szervezettség sem látja kárát. 

20160715_192108.jpg

Nagy kár azért, hogy a Megadeth koncertje a szervezőknek fel nem róható okból elmaradt. Így amellett, hogy lemaradtunk a legjobban várt buliról, a Rockmaratonnak is sokkal nehezebb lesz életben maradnia. Pedig az uniformizált fesztiválpiacon - ezt a jelzős szerkezetet nem én találtam ki, de találó - nagy szükség van az ilyen, a Sziget Kft.-től független, ráadásul kiváló ár-érték arányú kezdeményezésekre. A Rockmaratonnak jelentős múltja van más helyszíneken, jó lenne, ha jövője is lenne - ugyanitt!

És akkor néhány szóban arról, hogy mit is sikerült megnéznem a két nap (július 14. és 15.) alatt:

A Dog Eat Dog volt számomra a fesztivál másik húzóneve a Megadeth mellett. A tavalyi klubbuli nyilván nagyobbat ütött, de ezek a húszéves slágerek a szabad ég alatt is igen jól működnek, és még úgy is remek volt a hangulat, hogy úgy tűnt, a közönségből csak egy 10-20 fős keménymag ismerte a számokat. A koncert utáni türelmes dedikálásért meg külön köszönet a bandának.

20160714_842153001.jpg
A szintén amerikai Madball aratta a csütörtöki nap legnagyobb sikerét. Úgy szóltak, ahogy kell, és bár itthon nem minden közönség hajlandó felszólításra amerikás módon circle pitezni, volt elöl zúzás rendesen. A szintén nem túl fiatal csapatból elképesztő energia áradt, és ez a néha kicsit egyforma számaikat is teljesen élvezhetővé tette.

20160714_215526.jpg

Az Ignite valamivel kisebb nézőtéri aktivitást váltott ki, de így is remek koncertet adtak. Januárban már megtapasztaltam, hogy Téglás Zoli hangja egyre jobb, már akár az Iron Maidenben is énekelhetne, igazi metáltorokká vált, de erre szükség is van az új lemez számaihoz. Összetett vokáltémák, remek hangzás, a szükségesnél megint több politizálás, de összességében jó volt ez nagyon.

img_20160714_234556.jpg

Közben a Don Gatto nevű magyar hardcore csapatot is megnéztem a Shockmagazin újságírójának javaslatára, és hát nem értem, eddig hogy nem futhattam beléjük sosem. Elképesztően jó banda, ráadásul viccesek is (akkora vegánok, hogy rántott levegőt esznek, haha), szóval velük találkozni kell még.

20160714_223301.jpg

Pénteken jórészt a nagyszínpad környékén ragadtam, bár a Rádió Rock színpadon az ausztrál Airbourne is igen nagyot alakított, ők kötelező program minden rockernek, én most sajnos csak az utolsó pár számukra értem oda. A nagyszínpadon a Varg nevű német csapat nyitott, akik kb. a Rammstein akelásított változatát vezették elő, és elég jól működött élőben a dolog.

20160715_194947.jpg

Aztán jöttek a viking hősök, az Amon Amarth, akik a koncert alatt megneveltek két színpadi sárkányt is a kardokkal, baltákkal és harci kürtökkel felszerelkezett rajongók legnagyobb örömére. Önmagában nem túl izgalmas számomra ez a dallamos skandináv death metál, de élőben nagyon működött.

20160715_211013.jpg

És működhetett volna tovább is, mert a beharangozott Megadeth koncertet Dave Mustaine lemondta, így az Utolsó éjjel blog nemhivatalos, mylastsummers nevű Youtube csatornája (na jó, a sajátom, haha) által készített videó bejárhatta a nagyvilágot, az Index mellett a Blabbermouth is betette a cikkébe. Hát máshogy akartunk világhírre törni, de még mindig jobban alakult így, mintha David Ellefson helyett mi törtük volna el a lábunkat, nem igaz?


Amikor 2014-es visszatérésük idején írtam a Hiperkarmáról, igazán biztató volt minden, de azért kevesen mertek volna fogadni arra, hogy Bérczesi Robit sikerül több évig konzerválni színpadképes állapotában. Ehhez képest most is itt vannak, és bár történtek változások a felállásban és külsőre is, a színpadi produkció szerencsére ugyanúgy magával ragadó maradt.

hk1.jpg

A 2016. július 9-i parkos koncerten ennél ideálisabb körülmények nemigen lehettek volna, a kellemesen meleg, de nem kánikulai idő, a lemenő nap sugarai és a nyár még elmúlásba nem fordult hangulata együttesen jó hatással voltak mindenkire. Az előzenekarként csaknem egy órát kapó Margaret Island zenekart most először láttam élőben, és bár a rádiós teljesítményt kifogástalanul hozták, ahhoz hozzátenni nem nagyon tudtak. A töltelék feldolgozások kínosan fölöslegesnek hatottak, talán érdemesebb lett volna a saját dalaikra koncentrálva kevesebbet játszani. Itthon egyedi a csapat hangzása, és őket nem lehet a kispálklón váddal sem illetni. Már csak folytatniuk kell a slágergyártást, és akkor erősebb tartalommal is megtelhet egy Margaret Island koncert.

A Hiperkarma parkos koncertje EP-bemutató is volt egyben. Bérczesi elmondta korábban, hogy már nem hisz sem az album terjedelemben, sem a fizikai formátumban, és ez volt az első alkalom, hogy lemez nélkül jelentek meg új Hiperkarma számok, kizárólag az interneten. A koncert első felében azonban a már ismert szerzeményeket vezették elő. A dobok mögött már nem Frenk ült, de utódja játéka láttán senkinek sem lehetett hiányérzete, sőt, egyedi díszítések is megjelentek a dobjátékban a precíz alapok hibátlan szállítása mellett. Az ismét lefogyott Bérczesi Robi hátrakötött hosszú hajával külsőre a régi időkre emlékeztetett, de sajnos a felkonfjai is, ugyanis ezek megint nagyon indiszponáltra és feltűnően zavarodottra sikeredtek. Mindez nem látszott meg az énekes és hangszeres teljesítményén, e tekintetben hibátlant nyújtott, akárcsak a Hiperkarma hőskorában.

Jó volt látni, hogy a 2014-es Konyharegény dalait is egy emberként énekelte a közönség, egyáltalán nem a töltelékszám szerepét töltötték be ezek sem. Aztán a koncert felénél Bérczesi felkonferálta az egyik új számukat, a Délibábot, ami zenei világát tekintve a Konyharegény egyik darabja is lehetett volna. A másik új szám, a Szóbaszó viszont kifejezetten gyengének hatott minden tekintetben, és mivel ezt az Amondó mellett kissé fölösleges és hosszúra nyújtott Mitévő előzte meg, a koncert a záró Lidocain előtt kicsit leült. Ez a gyengébb időszak azonban összesen 10 percig tartott a bő másfél órából, a maradék időre egyáltalán nem lehetett panasz. Még úgy sem, hogy Bérczesi néhány szám erejéig a színpadra szólított két teljesen fölösleges vokalista lányt is, már megijedtem, hogy a Knockin On Heavens Doort fogják előadni, de szerencsére erről nem volt szó. A hangulati csúcspont ezúttal talán a Királyok, síelők alatt következett be, pedig hátravolt még az Amondó, a Felejtő és a Zöldpardon is, amelyekkel szintén nem lehet hibázni. Ki kell emelni a tökéletes hangzást, ami a korábbi években még nem nagyon volt a Park sajátja, de mostanra jelentős előrelépés történt e tekintetben.

hk3.jpg
Bátor, de nagyon fontos húzás volt, hogy néhány szám élő verziójába új csavarok, átvezetések kerültek, és az évtizedes rutint elhagyva képesek voltak változtatni egyes élőben megszokott fordulatokon, Hiperkarma-kliséken. Végre elmaradt a már igen unalmas haddfőzekmamagamnakos kiállás, megjelentek viszont újabb rövid jamtémák, és a Kérdőjelhez átmenet nélkül hozzátoldott Felejtő is szuper megoldás volt. Kellenek ezek ahhoz, hogy egy produkció ne tűnjön éveken át rutinból megoldottnak, és mivel nem vitték túlzásba a módosításokat, tényleg csak frissebb lett tőlük néhány szám, az eredeti hangulatuk mégsem szenvedett csorbát.

A 2000-es években mi úgy jártunk Hiperkarmára, hogy a színpadkép meglehetősen puritán volt, legfeljebb a bandatagok voltak halloweenra festve, és a dalok így is működtek, mint a magyar reformok. Vagy még jobban. 2016-ra viszont már kivetítés dukál, és szerencsére ez is nagyon jól sikerült. Hol vannak már a nyolckeres westbalkános Deck Attack-bulik, ahol először láttam hasonló vizuálokat. Azóta a technikai fejlődés mindezt sokkal jobb minőségben teszi lehetővé, és ha megfelelő kreativitás is társul mellé, és nem lőnek túl az arányokon, akkor bekövetkezhet az a csoda, ami a Hiperkarmának is sikerült: a ledfalon futó mini klipek hozzátettek ahhoz is, amihez úgy hittem, már nem lehet semmit hozzátenni.

hk2.jpg
És hát a közönségről is csak jókat lehet mondani. Mostanra már ki lehet jelenteni, hogy a Hiperkarma azon kevés magyar zenekarok egyike, amelyek legalább két generáció számára váltak meghatározóvá. Ezt a nagy öregek mellett talán csak a Kispál mondhatja el magáról, de ők már levonultak a pályáról. A Hiperkarma viszont ma is képes élőben is egyaránt hatni a 30-asokra, akik a legendás két lemez idején rendre megtöltötték a Gödört és a ZP-t, és a mai tizenévesekre is, az első sorokban ugyanis zömmel őket lehetett látni. Bizony, Bérczesi számai időtlenek, és a mai fiatalok számára is fontos jelentést hordozhatnak az élet dolgairól. Nagyon remélem, hogy a Hiperkarma koncerten tomboló tinik számára tényleg hasonló jelentőséggel bír a Hiperkarma, mint nekünk annak idején, és nem csak buliztak egyet a ritmusos zenékre, mintha csak egy Wellhello vagy Halott Pénz koncerten lettek volna. De ezt a verziót szinte biztosan elvethetjük, hiszen a Hiperkarma zenéjének és dalszövegeinek az elegye ugyanolyan erővel tör utat magának 2016-ban is, mint korábban. És ez még sokáig így lehet.

Fotók: Utolsó éjjel blog


2015 legjobb koncertjei

2015.12.28. 10:05

2011., 2012., 2013. és 2014. után idén is elkészült blogunk hiánypótló jellegű éves koncert toplistája, és ismét jelentős merítésből lehetett válogatni. (Bajcsináló Ákos Úrral nem számoltunk, mert féltünk véleményterrorista olvasóink haragjától.) Bár az eddigi TOP10-ről TOP20-ra bővítettük a mezőnyt, az erős felhozatal miatt igazán remek produkciók sem kerültek fel listánkra, kezdjük is az említésre méltó kimaradókkal! A magyar gitárossal felálló amerikai Five Finger Death Punch igen nehéz helyzetben volt a Nova Rockon tomboló vihar után, a rendelkezésükre álló fél órában mégis sikerült feléleszteniük az átázott közönséget. Fél óra alapján mégsem lehetett felkerülni az idei listánkra. Ahogy a Tankcsapda sem került fel, pedig mind a VOLT-on, mind a Strand Fesztiválon remek formában láttuk őket. Az Akela és az Amber Smith is emlékezetes születésnapi koncertet adott, a Népi Papa és a haverok éves fellépése is rendben volt, idén mégsem szerepelnek a toplistánkon. A Halott Pénz meglepő módon teljesen vállalható koncertprodukció lett 2015-re, de az még odébb van, hogy odaérjenek az Utolsó éjjel év végi listájára. De akkor kiknek sikerült?

Lássuk hát fordított sorrendben a koncerteken készült fotóink kíséretében!

20. Balthazar (A38, Budapest)
A Balthazar keserédes kamarapopja egyszer már elvarázsolt a Szigeten, majd számtalanszor a lemezeken, de most az A38-on csak félig sikerült a csoda. Mintha kicsit rutinból nyomták volna, vagy a félház miatt voltak csalódottak a máshol tömegek előtt játszó belgák, nem tudni. Önmagában zenei élménynek kiválóan megfelelt, de koncertélménynek csalódás volt ahhoz képest, hogy előzetesen a lista elejére vártuk. Azért így is itt a helye, hiszen unikális az egész.

20151125_balthazar.jpg
19. The Raveonettes (A38, Budapest)
"Hello, we are The Raveonettes" - amikor meghalljuk ezeket a szavakat a Raveonettes duó szőke gitáros-énekesnőjétől, akkor tudhatjuk, hogy a közönség fele szerelmes lesz egy órára, de a többiek is jól fognak szórakozni. Így volt ez az idei A38-os koncerten is, amely történetesen a Pe'ahi lemez bemutatója is volt egyben. Gitár- és torzítófüggönyök, éteri dallamok, fény és sötétség. Amikor nem baj a kiszámíthatóság.

20150124_raveonettes.jpg
18. Nyolcadikosok (MÜSZI, Budapest)
A tini punkrockban utazó debreceni Nyolcadikosok az Index összeállítása szerint az év 19. legjobb magyar lemezét hozták össze, szerintünk viszont a legjobbat, és a koncertlistánkon is eggyel előkelőbb helyen végeztek a szánalmas 19-nél. Budapesti bemutatkozásukra beírhatták a jelest az ellenőrzőbe, köszönet érte a Ten Years Before szervezőgárdájának!

20150507_nyolcadikosok.jpg
17. Ignite akusztik (A38, Budapest)
Az Ignite 2016-ra tervezi a nagy visszatérést 10 év után kiadott új lemezzel és erősebb koncertezéssel, de idén is volt egy nagy durranásuk a januári duplakoncerttel, melynek az akusztikus második fele igazi csemegét ígért. Igen, az Ignite slágerei jól megírt dalok, ezért zúzás nélküli egyszálgitárral vagy visszafogott hangszeres kísérettel is működnek. Semmi extra, csak csupa jó zene szimpatikus előadásban Téglás Zolitól és kaliforniai bandájától.

20150201_ignite.jpg
16. Buckshot & Smif N Wessun (G3, Budapest)
A CrazyStylez sok botrányos szervezése mellett valami csoda folytán összejött egy olyan, amely felvezetésében (előestés meet&greet a Telepen) és színpadi teljesítményben (másfél órás színpadi produkció) is megfelelt az elvárásainknak. Ez egy tényleg jól sikerült hiphop buli volt egy olyan legendával (Buckshot), akinek egyik becenevét (BDI Thug) még maga 2Pac aggatta rá a közös munka során. Zárójelek bezárva.

20151029_buckshot.jpg
15. H20 (A38, Budapest)
Amerikai hardcore-punk slágerek futószalagon: ez volt idén is a H2O, gyakorlatilag lemásolva a legutóbbi koncertjüket. Az egy számra jutó stage divingok számában csak listánk első helyezettje verte meg őket, de addig még olvasni (vagy görgetni) kell kicsit.

20151023_h2o.jpg
14. Slash (VOLT Fesztivál, Sopron és Budapest Sportaréna, Budapest)
Slash és kísérőzenekara, a Myles Kennedy vezette Conspirators mind a VOLT-on, mind novemberben az Arénában remek koncertet adott. Slash gitárjátékát nem lehet megunni, Myles Kennedy torkán és Todd Kerns basszusgitáros énekes teljesítményén sokadszor is meglepődtünk, viszont a setlist minősége némiképp elmaradt a két évvel ezelőttitől, így a TOP10-be ezúttal nem fért bele. Aki viszont most látta őket először, az még mindig keresheti az állát.

dsc05093_slash.jpg
13. Subscribe (Expresszó, Veszprém és Budapest Park, Budapest)
Ha valaki sokat tett a keményebb modern műfajok elfogadtatásáért itthon az elmúlt 15 évben, akkor az a Subscribe gárdája. A legkülönfélébb módokon fűszerezett zenéjükkel utat törtek a mindenkori középiskolás generáció szívébe, és a vége felé már egész jó dalokat is elkezdtek írni. Búcsúzóul nyomtak egy klubturnét februárban, akkor is ott voltunk Veszprémben, majd a Budapest Parkban tették le - egyelőre - a lantot augusztus végén. Mindkét alkalom csodálatos volt.

20150228_subscribe.jpg
12. House of Pain (Strand Fesztivál, Zamárdi)
Az alapvetően magyar előadókra specializálódott Strand Fesztivál egyik idei húzóneve a House of Pain volt, akiknek Jump Around című számára csak az nem bulizott még életében, aki Semjén Zsolttal közös háztartásban töltötte az elmúlt 25 évet. Everlast szólóban is gyakran ellátogat hozzánk country-blues alapú dalaival, de a House of Pain is járt pár éve Sopronban, akkor az év legjobb koncertjét adva. Az idei mezőny erősségét mutatja, hogy ezúttal ugyanaz a remek teljesítmény a 12. helyre volt csak elég, talán a nem túl értő petőfirádiós közönségen is múlott.

dsc05485_houseofpain.jpg
11. Motörhead (Nova Rock, Nickelsdorf)
Lemmy bácsit és csapatát a VOLT-on is el lehetett csípni, de nekünk a szintén közeli Nova Rock fesztiválon sikerült. "We are Motörhead and we're playing rock and roll." - ugye mondani sem kell, hogy ezek a szavak hitelesebb torokból nem is szólhattak volna. Az új lemez néhány száma mellett kőkemény best of műsort kapott a hálás közönség, és a hetvenet épp a napokban betöltött Lemmy mellett Mickey Dee ("the best drummer in the world") játékát is élmény volt hallgatni. Metálvillák a magasban! UPDATE: Lemmy 2015. december 28-án magyar idő szerint késő este elhunyt. Az ő első helye örök a rockzenében, nyugodjon békében!

20150614_motorhead.jpg
10. The Picturebooks (A38, Budapest)
A TOP10-be érve tovább sűrűsödik a mezőny, mégpedig az év egyik meglepetés élményével. A stoner minimálrockot játszó német duó, a Picturebooks koncertjére az előzenekar Dope Calypso lemezbemutatója miatt mentünk el. Ez is remek volt, de a Picturebooks az erőteljes egyszerűség jegyében elvitte a showt, nem csoda, hogy azóta is folyton turnéznak Európa-szerte.

20150527_picturebooks.jpg
9. Mötley Crüe (Nova Rock, Nickelsdorf)
A glam rock szép lassan kimegy a divatból, a Junkiesban is már csak Riki Church néz ki úgy, mint Axl Rose nagymamája. A Mötley búcsúturnéja államhatárunkat is érintette, és bár egyes kritikák szerint nem volt jó koncert, ezt teljességgel cáfolhatjuk. Igaz, hogy az érdeklődés nem volt maximális, de Nikki Sixxék odaadása igen, és kit érdekel Vince Neil énekhangjának minősége, amikor ő és nem más énekli a színpadon a Kickstart My Heartot?! Na ugye.

20150612_motley.jpg
8. Roxette (Budapest Sportaréna, Budapest)
A cukiságfaktort a 8. helyen ellőjük, de nem érdemtelenül! Májusi posztunkban hosszasan beszámoltunk arról, hogy miért volt a Roxette koncert igazán jó élmény a popzenére érzékenyek számára, így utólag sem lehetne egy betűt sem hozzátenni.

20150519_roxette.jpg
7. Morrissey (Millenáris Teátrum, Budapest)
Maradunk a popvonalon: Morrissey őszi koncertjéről szintén külön beszámoló került a blogra, és már akkor sejthető volt, hogy az év egyik legjobb koncertjét adta a különc idol. A hetedik legjobbat.

20151012_morrissey.jpg
6. Editors (Barba Negra, Budapest)
Az Editors az indie stlus másodvonalbeli bandái közé tartozik 10 évvel ezelőti indulása óta, de a mostani koncert után biztosak lehetünk benne, hogy élőben sok elsővonalas zenekart előznek a surranópályán. Tom Smith éneke olyan magabiztosan jó, hogy a közepesebb számokat is elviszi a hátán. Ráadásul itt a setlist fele vérbeli sláger volt: a Racing Rats, az All Sparks vagy a Munich még Csonka Pici előadásában sem lehetne rossz, nemhogy így. A Barba Negra továbbra sem lesz a kedvenc koncerthelyszínünk, de az Editors fellépése az egyik legjobb dolog, ami itt történhetett idén, és a nagyon vegyes összetételű közönség is imádta.

20151208_editors.jpg
5. Pianos Become The Teeth (Dürer Kert, Budapest)
Egy varázslatos koncert az egykoron poszt-hardcoreban nyomuló, de mára inkább sima alternatív rockként leírható amerikai zenekartól. A végtelenül személyes szövegek, a csodálatos, de kicsit depressziós dallamok kiválóan illettek az őszbe és a Dürer új termébe. Ilyen tökéletes énekhangot élőben talán csak Eddie Veddertől hallani, és ez elég sokmindent elárul, komolyan. Ha legalább háromnegyed ház lett volna vagy a jelenlévő közönség kicsivel odaadóbb, akkor ez a koncert simán dobogós, de így is az év legkellemesebb meglepetése és egyik legemlékezetesebb zenei élménye volt. A Keep You lemez mindenkinek kötelező - szigorúan sötétedés után!

20151010_pianos.jpg
4. Parkway Drive (VOLT Fesztivál, Sopron)
2013-as első helyezettünk idén sem tétlenkedett: nyár elején kihoztak egy szuperjó klipet (Vice Grip), végigturnézták a fesztiválszezont Európában, majd ősszel kijött az új album is, az Ire, mellyel februárban hozzánk is eljönnek. De nyáron is bizonyították, mire számíthatunk tőlük továbbra is: gyilkos dropok, elképesztő odaadás és szimpátia. Továbbra is állítjuk, hogy a napfény jobban áll az ausztrál szörfer hardcore-arcoknak, mint a Barba Negra sötét verme, ráadásul baromi jól is szóltak a soproni nagyszínpadon. A Parkway Drive-ot minden nyári fesztiválra!

dsc05125_parkwaydrive.jpg
3. Dog Eat Dog (Blue Hell, Budapest)
Magyarország soha fel nem növő gimnazistáinak kedvenc zenekara, a Dog Eat Dog májusban járt nálunk, és bár a Kék Yuk (jelenleg Blue Hell) továbbra is teljesen alkalmatlan rendesen szóló koncertek rendezésére, itt a banda és a közönség hozzáállása elvitte a bulit, és dobogóra repítette a még mindig szomszéd srác küllemű amerikai csapatot. No Fronts!

20150422_dogeatdog.jpg
2. Metallica (Rock In Vienna, Bécs)
Egy jól szóló szabadtéri Metallica koncert, amin nem játsszák el a Nothing Else Matterst, az alapból dobogós lenne, de a Rock In Vienna kiváló adottságai és a klubkoncertes színpadkép tovább emelték az élményt. (Az osztrák fesztiválokról ebben a nyári posztunkban olvashattok bővebben.) No Remorse!

dsc04834_metallica.jpg
1. Bane (Dürer Kert, Budapest)
"This stage is your stage, this mic is your mic" - kezdte Aaron Bedard az első szám előtt, és így is lett. Aki ott volt, annak nem kérdés, hogy az amerikai hardcore-legenda Bane az év koncertjét adta. Különleges alkalmat adott a shownak, hogy a banda búcsúturnéjának utolsó európai állomását Budapestre hozták, és ennek örömére a szervezők egy komplett minifesztivált szerveztek a Dürer Kertbe. A banda és a magyar rajongók viszonyáról ez a csöppet szentimentális rövidfilm remekül megemlékezik, a koncert hangulatához elég megnézni belőle az utolsó 5 percet: röpködtek a végtagok és a krokodilok! A hardcore Oravecz Nórái tényleg szépen búcsúztak Budapesttől, Magyarországtól és Európától.

20151213_bane.jpg
Ahogy mi is búcsúzunk 2015-től, jövőre folytatjuk, maradjatok velünk a Facebook oldalunkon is, BÚÉK!

Fotók: Utolsó éjjel blog


Sosem voltam The Smiths vagy Morrissey rajongó, és a tekintélyes életművet sem ismerem betéve, de azért azzal tisztában voltam, hogy Morrissey nélkül az egész indie szcéna nem lett volna az, ami. Úgyhogy érdekelt, hogy mit tud mutatni Morrissey élőben 56 évesen egy nagyváros kis koncerttermében a magyar közönségnek.

20151012_223908.jpg

Bár voltak kétségeim, hogy oda fogja-e kellően tenni magát vagy csak le akarja tudni ezt az estét, ezek a kételyek az első szám alatt eloszlottak. Addig azonban ácsorogni kellett egy jó fél órát, mert a show ennyi késéssel kezdődött, de a közben vetített Ramones klip a várakozást is elviselhetővé tette.

Aztán fél 10 körül felment a függöny, és azonnal jó érzés fogott el a hihetetlenül letisztult, mégsem minimalista színpadkép láttán. És amint említettem, Morrissey valóban az első perctől meggyőző volt, nem kellett bemelegednie vagy feloldódnia. Kicsit fura asszociáció, de sokszor volt olyan érzésem, hogy egy profi táncdalénekes produkcióját látom Morissey - egyébként nem zavaró - manírjai miatt. Ez is csak erősítette a tételt, hogy a cikit a menőtől sokszor csak egy hajszál választja el. Morrissey mindenesetre mindig menő volt, sosem ciki.

20151012_214058.jpg

Ez a könnyedség csak akkor szűnt meg, amikor az énekes a komolyabb hangvételű dalait adta elő, na ilyenkor senkinek nem juthatott eszébe Karel Gott vagy Korda Gyuri. A 2006-os kislemez B-oldalas Ganglord-ot a szövegéhez hűen (The police can always be bribed) rendőri túlkapások videóival illusztrálták, a főhős híres vegetarianizmusának ideológiai alaphimnuszát, a Smiths-féle Meat Is Murdert pedig vágóhidak és különféle állatok (csirke, pulyka, tonhal) nagyipari kivégzésének képei kísérték, a szám végére a vörös megvilágítás még a színpadot is mészárszékké változtatta. Kemény volt és hatásos. Ezen számok alatt a hangszerelés és a sound is jóval komorabbra lett véve, tökéletes aláfestést adva a súlyos szövegvilágnak.

20151012_220928.jpg

Ebből is látszott, hogy Morrissey nem könnyed haknisorozatként képzelte el ezt a turnéját sem: aminek súlya kellett legyen, annak súlya volt, amikor meg önfeledten kellett bulizni, akkor meg az ment. Lemezbemutató lévén az új, tavalyi album dalai, köztük a címadó World Peace Is None Of Your Business is előkerültek, ezek közül élőben a Kiss Me A Lot működött legjobban, mely a slágeresebb vonalat erősítette. A csaknem két órás koncert alatt a hangzás végig kimagaslóan jó volt, e tekintetben a Millenáris Teátrum tökéletes választásnak bizonyult, és az igen vegyes összetételű közönség számára is megfelelő volt a mérete és hangulata.

20151012_214415.jpg

Az, hogy profi volt a műsor, az csak akkor értékelhető negatívumként, ha Ákos-féle üzleti értelemben gondolunk e jelzőre. A Morrissey-koncert esetében a profizmus azt jelentette, hogy az előadó komolyan vette a közönségét, végig odatette magát, nem alibizett el semmit, kifejezően, tisztán és érthetően énekelt. Abszolút pozitívum volt, hogy az első sorokkal rendszeresen le is pacsizott, és a bodysurfölőkhöz is mindig volt egy kedves gesztusa, amíg a biztonságiak le nem szedték őket. Szerencsére nyoma sem volt most zavaró allűröknek, de az is lehet, hogy csak épp jobb napot fogott ki, annál jobban kell örülnünk neki.

20151012_230654.jpg

A The Last of The Famous International Playboys sajnos ezúttal elmaradt, de a ráadás The Queen Is Dead végén azért Morrissey az ingétől is megszabadult, amiért utána 20 percig verekedtek a legfanatikusabb Moz-rajongók. Végül Morrissey egyik saját testőre tett igazságot, és ollóval szabdalta apró darabokra az áhított ruhadarabot. Szép is ez a régimódi sztárkultusz!

A képek a koncerten készültek.


Fesztiválozz Ausztriában!

2015.06.15. 20:04

Ausztria igazán belehúzott a zenei fesztiválok terén! A június végi eklektikus Donauinselfest leginkább az osztrák közönséget célozza meg, de a határmenti Novarock és az új Rock In Vienna nemzetközileg is versenyképes programot kínál. Ez utóbbi két rendezvény idei kiadásán már túl vagyunk, lássuk a tapasztalatokat!

image1.JPG

A Rock In Vienna egy igazi belvárosi fesztivál, és mivel ez a trend is egyre inkább kezd kialakulni Nyugat-európában (ld. még Rockavaria), a Sziget Fesztivál ezt a kuriozitását, sokat hangoztatott versenyelőnyét is kezdi elveszteni. Azzal a különbséggel, hogy holott a Rock In Viennán is van sátrazási lehetőség, itt mégis minden a zenéről szól, nem pedig a holland turisták olcsó szórakoztatásáról.

11429641_10206487156515822_6715524985865934504_o.jpg

Pedig a kulissza sem utolsó: a helyszínként szolgáló Donauinsel inkább Margitsziget, mint Hajógyári, a pestinél tisztább Duna strandolásra is alkalmas, miközben két, egymás mellett elhelyezett színpadon folyamatosan szól a zene. De nem ám úgy, ahogy megszoktuk, hanem úgy, hogy egyszerre csak az egyiken folyik a produkció, ami alatt a másikon áthangszerelnek, így megállás nélkül mennek a koncertek, várakozási idő nincs, átsétálni pedig nem is kell, mert a két színpad ugyanarra a rétre néz. Ez így önmagában még nem lenne extra, ha nem tekintenénk a programkínálatot, amivel egyetlen magyar fesztivál sem képes versenyezni: az első nap az A Day To Remember, a Faith No More és a Metallica voltak a húzónevek, a másodikon az Incubus és a Muse, a harmadikon meg a Heaven Shall Burn, az Airbourne, a Limp Bizkit és a Kiss. És mindez további bandákkal kiegészülve megállás nélkül, teljesen kulturáltan, jó hangminőségben, elérhető áron.

A Faith No More sokak számára még mindig A Zenekar, és ennek megfelelően mindig esemény, ha beléjük fut az ember. Az új lemezük sem kellemetlen, de a régi slágerek nyilvánvalóan jobban megmozgatták a Rock In Vienna közönségét. Az egyetlen fura dolog számomra az volt, hogy még mindig a 3 éve a VOLT-on már látott "fehér ravatal" színpadképpel nyomultak, ami már akkor is csak mérsékelten volt eredeti vagy cool, most már kifejezetten gáznak éreztem. A lederhosét öltött Mike Patton viszont még mindig nagy király, amikor kiereszti a hangját a monumentális gitár- és szintiszőnyegek alatt.

11427383_10206487158475871_4604252703944996281_o.jpg

 A tavalyi bécsi Metallica után joggal volt hiányérzetem, idén viszont ismét egy hibátlan koncertet láthattam tőlük. A minimál színpadkép mellett sokat segített az is, hogy a Metallica Club több mint 100 szerencsés tagja a színpadon őrjönghette végig a showt, ezáltal valami érdekes tétnélküliség és klubkoncert-jelleg hatotta át a produkciót, ami igen jót tett neki. Meg a változatos setlist is, ráadásul Nothing Else Matters nélkül. James egyre fiatalabb, és Lars játéka is egyre kevésbé zavaró tényező. Őrület!

11222380_10206487162075961_3571086901257105372_o.jpg

A Novarock fesztiválról korábban vegyes élményeink voltak. Egyrészt ott láttam életem legjobb Metallica koncertjét, másrészt megdöbbentett az a kosz és igénytelenség, amivel ott találkoztam - évekkel ezelőtt. Mert mára már a Novarock is tisztábbá, rendezettebbé és logikusabbá vált. (Mondhatnám igényesebbnek is, de az a Balaton Soundra engedne nem kívánt asszociációt.) De így is fejlődtek, a vidámpark-elem is bővült, de még mindig nem a vurstli a lényeg. Szóval ami most van: a szélerőművek okozta óriási hangulat a végtelen réteken, a világ legjobb fesztiválsoundja és hangereje, annyi italmérés, hogy 1 percnél tovább sehol nem kell sorba állni, annyi és annyiféle WC, mint a Szigeten (és magyar ToiToi-ok is az angolvécék mellett), továbbá végre logikus helyszínrajz, aminek köszönhetően már nem kell órákat gyalogolni a két színpad között.

res20150612_192951.jpg

Emellett szintén olyan program, amivel itthon nem versenyezhet senki: 3 nap alatt Parkway Drive, Guano Apes, Mötley Crüe, Beatsteaks, In Flames, Die Toten Hosen, Five Finger Death Punch, Motörhead, Slipknot és persze a megaprosztó Scooter. Hogy ezek már majdnem mind jártak nálunk is? Hát 3 napon belül biztos nem. Bónusz: a Novarockon még van magyar térerő, és autópályán időben közelebb van Pesthez, mint Sopron. 

res20150614_192910.jpg

A Parkway Drive koncertjei mindig hibátlanok, ezúttal is így volt, és az új szám, a Vice Grip élőben is hasít.

res20150612_181435.jpg

A Guano Apes pár éve nálunk kvázi félplaybackkel próbálkozott, de egy fesztiválon nem kísérletezhettek ilyesmivel. Ehelyett energikus, szuper koncertet kaptunk, Sandra Nasic pedig hangjával és küllemében is korabeli önmagát idézte.

res20150612_190627.jpg

A Mötley Crüe egy óriási legenda, és bár zeneileg teljesen rágógumi, Nikki Sixx, Tommy Lee és Vince Neil maga a történelem, mégpedig kortársaikat meghazudtoló kondiban lévő történelem. Tommy Lee olyan, mint egy metronóm, Nikki meg maga az ördög. Igazán jó hangulatú koncertet adtak, ráadásul ez a búcsúturnéjuk, szóval aki most lemaradt, az már csak messzebb nézelődhet.

res20150612_223910.jpg

Az amerikai Five Finger Death Punch arról híres itthon, hogy egyik gitárosa, Báthory Zoltán nem annyira amerikai származású. De most már arról is híres lehet, hogy a hatalmas vasárnapi vihar utáni elázás okozta késéssel kezdve is hatalmas hangulatot tudnak teremteni döngölős metáljukkal. És emellett olyan cukik, hogy akár Five Finger Pussycats is lehetne a nevük. Joggal lesznek egyre híresebbek, majd meglátjátok!

res20150614_202347.jpg

A Motörhead is legenda, de Lemmy Kilmister már a legendáknak is a keresztapja. És ahogy a bemutatásnál is elhangzott, náluk játszik a világ legjobb dobosa, hehe. Amúgy tényleg. Zeneileg hibátlan teljesítményt mutattak, nagyon király dobszólóval, csak az volt mókás, ahogy Lemmy erőtlen nagypapahangon beszélt. Valóban úgy hangzott a beszéde, mint egy fogatlan bácsié, ekként az énekhangja sem volt az igazi, de a hangulat és a hitelesség az volt, rég láttam ennyi szigorú metálvillát fesztiválközönségben!

res20150614_213557.jpg

És akkor mi is a konklúzió? Ha valaki valóban zenei fesztiválra akar menni, akkor ne álljon meg az országhatáron. Igen, van Barcelona meg Szlovákia, sőt Szerbia is, de talán az osztrák fesztiválok a legkézenfekvőbbek, ahogy hűtőgépért is oda indult a magyar, amikor tehette.

res20150612_210050.jpg

Osztrák fesztiválok PRO:
- a hazaival össze nem mérhető zenei felhozatal
- koncertek a középpontban, nem a vurstlin van a hangsúly
- elérhető, a vidéki desztinációknál nem számottevően nagyobb távolság
- minden koncert jól szól, a hangzás nem esetleges vagy rossz
- a parkolás jól megoldható (még Bécsben sem lehetetlen küldetés)
- össze lehet futni magyarokkal (a Szigeten egyre kevésbé)
- nincsenek holland turisták.

Osztrák fesztiválok KONTRA:
- a napijegyek drágábbak, mint itthon (a bérlet fajlagosan hasonló árban van)
- az ételek és italok jóval drágábbak, mint itthon (sör vagy üdítő egységesen 4,5-5 euró)
- a lejutás is drágább (benzin, matrica)
- nincsenek holland turisták.

res20150612_203150.jpg

Disclaimer: a szerző jár magyar fesztiválokra is, a VOLT első két napjának hangulatát szereti is nagyon, de amikor épp a zene érdekli, és nem a holland bevándorlók (akik elveszik a magyarok csajait) vagy Ákos és a Wellhello, akkor nyugat felé veszi az irányt. A fotókat meg a blog lőtte. Sziasztok!


Több generáció is felnőtt úgy, hogy alsós általános iskolás korában a Roxette volt a kedvenc zenekara, és ez nem is véletlen: a svéd banda mindig a gagyi rágógumipop fölötti színvonalat hozta máig emlékezetes slágerekkel. Így remek táptalaj volt mindenkinek ahhoz, hogy kisiskolásként a popzene magával rántsa, aztán néhány év múlva már egy death metal együttes pólójában headbangeljen a neki megfelelő stílus megtalálása után. (A dőlt betűs rész ízlés szerint szabadon behelyettesítendő.)

resrox1.jpg

Bár sosem vádolta senki a Roxette-et azzal, hogy élőben erősebbek, mint lemezen, azért csak ki akartam pipálni ezt is a kívánságlistámon, ha már 2011-ben elmulasztottam. (Akkor sem írom le, hogy b...lista, mert idegesít az a szó, és kész.) Azt viszont az előzetes interjúk alapján sem gondoltam, hogy valószínűleg az utolsó lehetőséget sikerült elcsípni. A beharangozók ugyanis arról szóltak, hogy Per Gessle mennyire örül, hogy Marie Fredrikkson felépült az agydaganatából, és újra turnézhatnak, sunshine, happiness. Ehhez képest már az elején kissé sokkoló volt látni, hogy a súlyos beteg Marie csak erős támogatással tudott kisétálni a színpadra, majd egy bárszéken ülve énekelte végig a koncertet. Az a felismerés, hogy szegénynek komoly egészségi gondjai vannak, rá is nyomta a bélyegét a nyitó Sleeping In My Car-ra, pedig az nagy kedvenc, riffjét és vagányságát jópár mai indie zenekar is megirigyelhetné. Mondjuk ekkor még a hangzás sem volt igazi, de az hamar helyreállt. Ahogy mi is megbékéltünk azzal, hogy ez egy kicsit más hangulatú koncert lesz, mint amire készültünk, de ez mégis adott egy plusz lelki töltetet a dolognak. Elnézőbbek voltunk az énekesnővel, akinek a hangja csak a lassú számokban érvényesült igazán (de akkor tényleg nagyot énekelt), és aki indokolatlanul sokat énekeltette a közönséget - valószínűleg addig is pihenhetett. Szükség volt tehát a vokalista lányra, aki az egyik lassú számban zongorán is kísérte.

resrox3.jpg

Eközben Per Gessle felszántotta a színpadot, tényleg roppant energikus volt, profin kommunikált és poénkodott a számok között (pl. a basszusgitáros Magnusról megtudtuk, hogy tipikus svéd: középkorú, szakállas, szemüveges, kopaszodó és Volvója van), tehát igazán megtett mindent, amit lehetett. A hibátlan popszámok pedig működtek, és a banda sem alibizte el őket: rendes koncertverziók szólaltak meg hosszú instrumentális lezárásokkal, néha áthangszereléssel, de egyik ilyen verzió sem ölte meg a dalok eredeti hangzását, szóval jól volt felépítve a show. Hozzá kell tenni, hogy nemcsak a legnagyobb slágerek voltak magukkal ragadóak, hanem az olyan kisebbek is, mint pl. a Dangerous, az 1999-es Stars vagy a 2011-es She's Got Nothing On (But The Radio), ezeknek is minden perce élvezetes volt.

resrox5.jpg

A közönség - melynek zenei ízlését kár lenne Kis Grófo rajongóihoz hasonlítani - ennek megfelelően reagált, és nagy ovációval jutalmazta a bandát. Nyilvánvaló volt, hogy a taps nem csak a produkciónak, hanem a beteg énekesnő kitartásának és Per Gessle igyekezetének is szólt. A ráadásban utolsóként elhangzott The Look után jött a kötelező meghajlás, aminek végén csak ketten maradtak a színpadon: Marie és Per, azaz maga a Roxette. És még annak sem volt hatásvadász felütése, ahogy a legvégén Per karonfogva szépen lassan letámogatta a beteg Marie-t, és így búcsúzott el a magyar közönségtől. Bizony, nem hatásvadász volt ez, hanem megható.

resrox4.jpg

A képek a szerző felvételei.


ChocoMe Voilé

2015.01.10. 19:29

Itt az új év, és új kollekció érkezett a legsikeresebb magyar csokoládékészítő műhelyéből, rögtön háromféle különböző verzióban.

2015-01-08_11_56_48.jpg

Mészáros Gábor ismét valami nagyot alkotott, nekem pedig volt szerencsém megkóstolni a végterméket. Mindez odabenn az irodában történt, szóval rögtön tudtam fókuszcsoportolni is munkatársnőimmel, akik szintén imádták.

2015-01-08_11_56_35.jpg

Amint azt már fentebb is említettem, a koncepció ugyanaz, de rögtön háromféleképpen. Narancs és citrom héjját (nem a madarat), valamint kandírozott gyömbért bújtattak étcsokoládé köntösbe. Mindháromnak más a formája, a csomagolás pedig a megszokott módon nagyon igényes, és szépen néz ki.

Ízben nekem a citromos jött be a legjobban (és a lányoknak is), a narancsos kellemes, a gyömbér pedig rettenetesen intenzív, és ezáltal megosztó is, mindenesetre aki szereti a kicsit csípőskésebb ízvilágot, annak ez is be fog jönni.

Mindhárom desszert rendelhető a webshopból is, 1890 illetve 2190 forintos áron, ajándéknak, vagy csak magunknak is kiváló!


A legjobb koncertek 2014-ben

2014.12.29. 14:44

Újra itt az év vége, így 2011, 2012 és 2013 után ismét elkészült az Utolsó éjjel év végi szubjektív koncert toplistája. Szerencsére idén is bőven volt miből meríteni!

Íme tehát a 2014-es TOP 10 a legjobb felé haladva:

10. Arctic Monkeys (VOLT) - beszámolónk itt!
Sokak előzetes csodavárását árazza be ez a 10. hely, és a listán való szereplés is inkább a koncert aktualitásának és jelentőségének szól, mint annak, amilyen valójában volt. Mégis bármikor megnézném őket újra.

utDSC03239-crac.jpg
9. Jimmy Eat World (Sziget)
Emlékeztek még arra a bandára, amelyik már akkor emo volt, amikor a műfaj a jelenlegi formájában még nem is létezett, és még nem lánynak kinéző fiúk játszották szarul? Arra a bandára, amely ha csak a The Middle c. számot írta volna meg, akkor is elmentem volna első hazai koncertjükre? De szerencsére nem csak azt írta meg, és olyan best of műsort nyomtak le a Szigeten, hogy örömmel mentem fizetni utána a merch pulthoz.

jimmyeatworld.jpg
8. A Day To Remember (Sziget)

Ismét egy hazai elsőző, ráadásul egy igen aktuális csapat a metalcore szcénából. Ezzel együtt is meglepett, milyen sokan voltak rájuk kíváncsiak egy hétköznap délutáni időpontban a rossz elhelyezésű és rossz hangzású A38 sátorban, felejthetetlenné téve a lelkes amerikai banda magyarországi debütálását.

adaytoremember.jpg
7. Iron Maiden (Budapest Sportaréna)
- beszámolónk itt!
Ez egy etalon koncert volt, amit a közönség tett igazán naggyá: a hátsó sorokban is teli torokból üvöltött szövegek, főként a korai slágerekből álló setlist - na meg Eddie. Semmi nem hiányzott, csak egy szabadnap másnapra.

res20140603_210629.jpg
6. Hiperkarma (Expresszó, Veszprém)
- beszámolónk itt!
Egy hangulatos klubkoncertnél kevés jobb dolgot lehet elképzelni, legfeljebb egy hangulatos vidéki klubkoncertet. Ha pedig a korszakos jelentőségű Hiperkarma tökéletes visszatéréséről van szó, akkor az nehezen überelhető. 

ue20141024_235009.jpg
5. Parkway Drive / Heaven Shall Burn (Barba Negra Music Club)

A metalcore műfaj jelenlegi legjobb bandája látogatott el hozzánk már hetedik alkalommal, ezúttal decemberben az ilyenkor napfényes Ausztráliából, és felfokozott várakozásainknak megfelelően nyújtott kiválót a hasonlóan jól muzsikáló német Heaven Shall Burn felvezetése után. A Parkway Drive-nak köszönhettem tavaly az év legjobb koncertjét, idén meg életem legdrágább zenekari pólóját. Jövőre újra a VOLT-on zenélnek, és mivel még mindig a napfény áll a legjobban nekik, mindenkinek ott a helye!

pwdrive.jpg
4. Beach Boys (Budapest Sportaréna)
- beszámolónk itt!
A napfény nekik is jól áll - már több mint 50 éve. Megfogyva bár, de törve nem, Amerika Bandája végre hazánkban is bemutatkozott. Igazán profi, de egyáltalán nem lélektelen múltidézésben és szórakoztatásban volt részünk, ezekre a számokra 2014-ben is érdemes építeni. Egy életre szóló emlék volt annak a pár ezer embernek, aki nem dőlt be a fanyalgó beharangozóknak.

resize_of_dsc04042.JPG
3. HIM (Budapest Park)

Minden évben van egy olyan koncert a listánkon, amely igazi meglepetés, amelyre komolyabb várakozások nélkül megyünk, majd virágos kerttel szívünkben távoztunk. (Kozsó még nem szerepelt nálunk, hátha egyszer...) Idén a HIM volt ez. Love metal minden mennyiségben, nyálfaktor nélküli előadással, jó hangzással, és nem a Join Me-re kihegyezett dalsorrenddel. Fantasztikus volt!

him.jpg
2. Pokolgép / Omen (Pecsa Szabadtér)
- beszámolónk itt!
Eurowoodstock-fíling a PeCsa már önmagában nosztalgikus szabadtéri színpadán. Régi nyarak emléke, régi zenék emléke, öreg metál nem vén metál, igazi rockünnep a Pokolgép 30. születésnapjára. Magyar legendák a dobogó második fokán!

res2014-06-07 21.23.jpg
1. Pearl Jam (Stadthalle, Bécs)
- beszámolónk itt!
Ha valami nem volt kérdés, az a Pearl Jam első helye az idei listán. Nem csak azért, mert nem könnyű elcsípni őket Európa hozzánk közelebbi felén, hanem azért is, mert olyan magabiztos és őszinte produkciót láthattunk Eddie Veddertől és társaitól, hogy ehhez a zenei élményhez idén semmi más nem volt fogható.

utDSC03080-crac.jpg
Különdíjas, egyben az év magyar debütálása:
A Haunebu és a Kollaps tagjaiból összeállt, garage rockot játszó Dope Calypso koncertje a 40 fokra hevült Beat On The Brat-ben igazán jó és fülledt nyári élmény volt a Rakéta Fesztivál keretei között. Aztán ősszel kihozták az év legjobb hazai albumát, melyet érdemes meghallgatni élőben is.

dope_1.jpg
Ami még nagyon jó volt, de a TOP 10-be most nem fért be:
Metallica
(Bécs) - a fura körítés miatt most nem lett toplistás a világ legjobb bandájának koncertje, beszámolónk ittEverlast (Budapest Park) - az eső kicsit elmosta, de jó volt, Limp Bizkit (Budapest Park) - beszámolónk itt, Blink-182 (Sziget) - Travis Barkert hallgatni élőben? Priceless!, Bob Dylan (Bécs) - beszámolónk itt, Népi Papa és a Haverok (Kuplung) - beszámolónk itt, Akela farkasnap (Club202) - pont mint tavaly, csak Bolhacirkusszal, INVSN (A38) - így kell tökéletesen előadni a semmi extrát, The Idoru búcsúkoncert (Dürer) - beszámolónk ittPunnany Massif (Káli kapocs, Mindszentkálla) - szövegileg továbbra is közhelygyűjtemény, de a Káli medencei környezetben a zene betalált.

Ami tuti jó lehetett, de sajnos nem voltam ott:
Peter Gabriel (Budapest Sportaréna), Manic Street Preachers (Sziget), Cannibal Corpse (Club202).

Az év legolvasottabb Utolsó Éjjel-posztja: Iron Maiden koncertbeszámoló.

Az év bűnös élvezete: Acceleration 2014. (Hungaroring) - David Hasselhoff és barátai félplayback showját képtelen voltam nem élvezni.

Ha ezek után még kedvetek van, lájkoljátok a blogot fb-n!

Élő zenében gazdag új évet mindenkinek!

A posztban szereplő fotók a szerző felvételei.


Teljesen fölösleges volna mentegetőzve írni a szerdai Beach Boys koncertről meg az efféle nosztalgiázás létjogosultságáról, mert ez most állati jó volt, és kész. Már a fanyalgó, lesajnáló beharangozókat sem igazán értettem. Hogy csak Mike Love van benne a most turnézó felállásban az alapító tagok közül és mellette még Bruce Johnston, aki négy évvel később csatlakozott, és csak 1965. óta Beach Boy? Komolyan ez volt a legnagyobb problémája annak, aki nem jött el? Hisz ez gyakorlatilag a klasszikus felállás élő tagjainak fele. Inkább örülni kell neki, hogy még mindig játszanak, és végre Magyarországra is elhozták a legendát.

beachboys1.jpg

Ezért is volt szomorú látni eleinte a harmadházra függönyözött Arénát, ami még így sem telt meg teljesen, néhány ezren lehettünk csak. Viszont örömteli, hogy a küzdőtéren sok volt a fiatal, a 16-17 éves hawaii-inges magyar srácoknak külön respekt, az expat lányok "Marry me!" táblája ellenben csak az elején volt vicces.

Az első számok alatt mindenki elnéző kuncogással nyugtázta a tényt, hogy a pálmafákkal kicsit Dáridó-szerűre kialakított színpadon néhány öreg bácsi elkezdi idézni a múltat. Hála azonban a 70 fölötti fiúk öniróniájának, a félszeg kezdés ellenére sem fulladt paródiába a dolog, és pár szám után már mindenki önfeledten szórakozott, és nem rajtuk, hanem velük nevetett. De inkább mosoly volt ez, hiszen a múltidéző hangulat észrevétlenül szippantott be mindenkit. Pedig ez a múlt nem a mi múltunk, még csak nem is hatvanas éveket a vadkeleten töltő szüleinké, hanem az ő amerikai múltjuk. De vonzó múlt ez, és egyben a popzene bölcsője, hibátlan dalokkal.

beachboys6.jpg

Így lélekben mindannyian ott voltunk a hatvanas évek amerikai tengerpartján, miközben a jelenben együtt buliztunk a 73 éves Love-val, Johnstonnnal és kb. húszassal fiatalabb, de már évek óta velük játszó kísérőzenészeikkel. Akik nem csak kifogástalanul zenélnek, hanem remek hangjuk is van, még a dobos John Cowsill-nek is jutott néhány számban vezető vokál. A két öreg a falzettekbe nem szállt be, amúgy viszont nagyon korrekt és fiatalos volt az énekük, ami nem playback, hanem legfeljebb autotune eredménye lehetett. Johnston volt a mozgékonyabb, Love inkább csak totyogott, és a csókokat dobálta a rendes redneck módjára 3 ujján pecsétgyűrűvel díszített kezével. A kivetítőn a banda 53 éves történetének emlékein és az emblematikus szörfökön, cheerleadereken és autócsodákon kívül mértéktartóan visszafogott mennyiségben magyar utalások is előfordultak, ami szép gesztus volt Amerika Bandájától. Egyébként is tudták, hol vannak, szívesen kommunikáltak a magyar közönséggel, de egymást is ugratták eleget.

beachboys5.jpg

A már elhunyt tagokra, Dennisre, Carlra és a beatleses George Harrisonra való emlékezés sem volt olcsón hatásvadász, hanem inkább őszinte, méltó sztorizgatások, tisztelgések voltak ezek, Mike Love tekintete is fátyolosabban csillogott azokban a percekben. Nem szégyen, hogy a miénk is. Ezen a két rövid blokkon kívül inkább a vidámabb slágerek voltak terítéken, a 20 perces szünetet leszámítva nem is ült le a több mint 2 órás show.

Az azért látszott, hogy sokat próbált profikról van szó, ezek a 2-3 perces számok csak zsenialitásukban egyszerűek, dallamvilágukban nem feltétlenül, a többszólamos énekektémákat mégis hibátlan összhangban hozta le a zenekar. És a nekik talán szokatlanul kis létszámú közönségtől sem jöttek zavarba. De miért is jöttek volna, ha egyszer végig táncolt, énekelt a küzdőtér, és ovációtól volt hangos a csarnok. Szóval a buli hibátlan volt, és nem cseréltem volna le ezt a közönséget egy háromszor nagyobb, de passzívabb tömegre. Így volt jó, ahogy volt.

beachboys2.jpg

Jártam mostanában néhány klasszikus nosztalgiakoncerten, de ilyen szórakoztató faktorral egyik sem bírt. Persze Bob Dylan élete nem a gondtalan strandolásról szólt, az LGT sosem volt a legnagyobb kedvencem, David Hasselhoff és barátai pedig az "élő" faktort hagyták ki a buliból. A nálunk járt Beach Boys viszont kiválóan teljesített, velük emlékeztünk, velük táncoltunk, velük nevettünk.

És íme a koncert setlistje:

beachboys3.jpg

A fényképek a szerző felvételei.


Veszprémben tért vissza a színpadra a Hiperkarma az október 31-i lemezbemutató egyetlen bemelegítő buliján.  Nem kis esemény ez, mivel Bérczesi Róbert az ezredforduló táján két olyan korszakos lemezt tett le egymás után az asztalra, melyek egy teljes generáció szívébe lopták be magukat.

ue20141024_233510.jpg

A Hiperkarma 2007-ben tűnt el először a közönség elől. Bérczesi néha még előkerült egy-egy rosszabbul sikerült egyszálgitáros fellépésre, de csak 2011-ben hozta össze újra a Hiperkarmát. A kissé eltérő felállásban az akkori koncertteljesítményük és hangzásuk sem volt az igazi, arra viszont mindenképp jó volt az a néhány hónap, hogy az új Petőfi-generáció is élő bandaként ismerje meg őket.

Aztán újabb három éves drogszünet következett, majd idén jött a hír, hogy Bérczesi kitisztult, és 11 év után az új lemez is elkészült, amelyet a Pecsában mutatnak be most pénteken. Vajon tudnak-e még ugyanúgy hatni a hallgatóra, mint régen? - motoszkált bennem a kérdés, és mivel a Hiperkarma zenéjét mindig is jobban szerettem klubkoncerten élvezni, a nagyszabású lemezbemutató helyett a bemelegító koncertre esett a választásom. Ahogy a banda is most először koncertezett újra, a veszprémi Expresszó klub is csak nem rég tért vissza néhány éves álmából, és a legjobb pesti klubokra emlékeztető koncertterme kiváló helyszínt biztosított a Hiperkarma visszatéréséhez.

ue20141025_001056.jpg

Szerencsére minden jól alakult, mert amint belecsaptak a húrokba, azonnal hatalmába kerített ugyanaz az érzés, mint a régi legendás Gödör-bulik alkalmával. Nehéz leírni, hogy mitől volt ez az első pillanattól más, mint a 2011-es visszatéréskor, de határozottan jobb volt. Bérczesi szuggesztiója ugyanúgy hatott, mint 10 éve, a hangzás tökéletes volt, a belénk ivódott szövegek és dallamok pedig ismét felelevenítették azt a teenage angstot és útkeresést, melyen a mi generációnk a harmincas éveire sem tette maradéktalanul túl magát.

Autentikus megszólalásban a Sosem voltunk senkik, a Királyok síelők, a Felejtő, a Kérdőjel, a Lidocain, a Mindenki függ, az Amondó, a Feketepéter vagy a Dob+basszus olyan számok, melyek bármennyiszer bárhol jöhetnek, be vannak égve az agyunkba, lelkünkbe, és talán 50 év múlva is aktuálisak lesznek az akkori generációk számára. Arról mindenkinek lehet elképzelése, hogy ezek a dalok hogyan születtek, de szerencsére az előadásuk tisztán is jól ment Bérczesinek, hihetetlenül koncentrált volt, mégsem vált görcsössé, és átjött, hogy mi az üzenet.

ue20141024_235009_1.jpg

Az új lemezről is játszottak dalokat, ezek közül én korábban csak a Pont és a Senkitöbbet címűeket ismertem, de a többi között is volt olyan, ami már elsőre betalált. Ehhez az is kellett, hogy a szövegeket kifogástalanul lehetett érteni, ugyanúgy, mint annak idején az első Hiperkarma koncertemen a Süssfelnapban, amikor ott álltam földhöz vágva, mert úgy hatottak rám az addig ismeretlen sorok az első két lemezről.

De vissza a jelenbe: a banda ismét ugyanazt a kifogástalan, de ízes játékot hozta, mint annak idején. Ki kell emelni Frenk teljesítményét, aki három éve még gitárosként akart elöl állni Bérczesi mellett a színpadon, most mégis visszaült eredeti helyére, a dobok mögé, és elképesztően jól játszott végig. Az aprótermetű dallamszekció is hibátlan volt, a balkezes frontember teljesítményét pedig már eleget méltattam.

ue20141024_223818.jpg

A közönség ideális volt, mert elegen összegyűltek egy jó bulihoz, mégsem volt tömegnyomor. Sikoltozó tinik helyett jórészt azok voltak itt, akikre már évekkel ezelőtt hatást gyakorolt ez a zene, így a szövegeket mindenki tudta, a taps őszinte és hálás volt, és a zenészeken is látszott az újrakezdés öröme. A régi feelinghez már csak a Szekeres András-féle Erdő és Frenktől a Purple Rain feldolgozás hiányzott, de most pénteken jó eséllyel ezek is sorra fognak kerülni. Szerencsés volt Veszprém, hogy mindezt láthatta, és bár félő, hogy a Pecsában mérete folytán elveszhet valami ebből az intimitásból, ilyen bemelegítés után a lemezbemutató sem sikerülhet majd rosszul.

Fotóink a helyszínen készültek. Az előzenekar Bermuda helyett a Laci Akusztik Band-et néztük meg a Szemeszter kocsmában. Hajrá Veszprém!