A Metallica By Request Tour hazánkat ugyan elkerülte, de Prágában és Bécsben is el lehetett csípni, nekünk utóbbi jött össze. A Krieau nevű ügetőn rendezett minifesztivál első két fellépőjéről még lemaradtunk, de az Alice In Chains műsorát már az elejétől néztük. Ha rockzenekar lennék, én biztosan naplemente előtt szeretnék játszani a nyári open air koncerteken, ilyenkor jön át igazán a gondtalan nyári hangulat, és ilyenkor a legkönnyebb az élet császárának érezni magunkat a színpaddal szemben is. Hát még milyen lehet ott fent!

Az Alice In Chains koncertjét is feldobták az aranyló napsugarak, de egyébként is nagyon rendben volt a dolog. Az együttes az eredeti énekese halálát úgy tudta túlélni, hogy újabb anyagaikkal is sikert arattak, így a Pearl Jam mellett egyedüliként maradtak igazán menők a legendás seattle-i színtérről. A régi klasszikusok mellett az új lemezről is játszottak, és elhangzott legjobb újkori számuk, a 2009-es Check My Brain is. Az alapító gitáros Jerry Cantrell megbízható játéka és a 2006-ban csatlakozott, kravitzes fizimiskájú William DuVall látványos színpadi teljesítménye meghatározta a showt, a közös énektémák kitűnően működtek, a sound is tökéletes volt. Remek előjelek voltak ezek a Metallica koncertje előtt, de ne szaladjunk ennyire előre.

A Metallica By Request azt jelenti, hogy a banda 2014 nyarára Dévényi Tibi bácsivá vált, és aktuális turnéján a közönségre bízza a dalválasztást: az egyes koncertek setlistjére a jegy birtokában lehet online szavazni a koncert előtt, és mindenhol a helyben győztes számokat játsszák el. (Azért így sem szokott jelentős eltérés kialakulni a megszokott dalsorrendhez képest, a nép ugyanis csak néhány országban húzta meg a váratlant, így ritkaságok helyett jobbára az ismertebb Metallica számok maradtak műsoron.) De van még egy csavar a dologban, egy dal helye ugyanis az elhangzásáig üresen marad, és 3 szám közül választhatnak a jelenlévők, erre SMS-ben lehet szavazni. Ezúttal a Creeping Death, a Fuel és a Blackened hármas volt a kínálat, ezt a szavazósdit viszont úgy tolták az arcunkba, hogy nem akartuk elhinni.

Az Alice In Chains koncertje előtt és után ugyanis megjelent a kivetítőn a Metallica (eleinte az egyes tagok külön-külön, majd együtt is), és előre felvett klipekben buzdították SMS-es szavazásra a népet német felirattal, ahogy kell. Közben ott virított az emelt díjas (0,5 euró/SMS) szám is a kivetítőn, tisztára mint egy rossz teleshop reklámban. Ez volna 2014-ben a Metallica? Szerencsére azért nem egészen, de Lars Ulrichnak korábban is volt pár rossz húzása, és ez sem úgy tűnt, mintha viccnek szánnák, így maximum kínunkban tudtunk röhögni. Szerencsére magát a koncertet ez nem zavarta meg, de így is akadt más zavaró tényező a show-ra.

Történt ugyanis, hogy naplementekor feltámadt a szél, mely a színpadhoz képest oldalról fújt igen nagy lökésekkel. Oké, ez nem egy időjárás-jelentés, hanem koncertbeszámoló, csak sajnos a szél eléggé meghatározta a későbbiekben történteket. A Metallica még világosban kezdett a Battery-vel, és bár eleve nem szóltak tökéletesen (kb. a 2010-es budapesti koncerthez lett volna hasonló a hangzás), de közben a szél is el-elfújta a hangot, ami azt eredményezte, hogy a számok közben drasztikusan lehalkult a zene 10-20 másodpercekre, és így már nehezebb volt fenntartani a lelkesedést. Erről nem a banda tehetett, hanem az időjárás és a helyszín, hiszen a Krieau küzdőterét egy nagy rétként kell elképzelni, ahol semmi nem fogja fel úgy a szelet, mint egy stadionban. James mindenesetre vette a lapot, és azonnal rázendített az Elfújja a szél a dalom c. Modern Hungária slágerre. Na jó, nem ez történt, hanem inkább a Master of Puppets következett.

A koncert maga egyébként teljesen jó volt, csak hát velük szemben nekem nagyon magasan van a mércém, pl. a 2009-es esős és a 2012-es fekete albumos Novarock-fellépésükön is tökéletes volt a hangzás és a teljesítmény is, és ettől most elmaradt az élmény. Pedig sorra jöttek a Metallica klasszikusok, és az is örömteli volt, hogy ismét megfért egy setlistben a Welcome Home (Sanitarium) és a Fade To Black, na meg az Unforgiven is, hogy csak a lassabban építkező tételeket említsem. Szintén pozitívum, hogy a nyári turnéra írt új dal, a Lords of Summer is sokkal jobb volt élőben, mint ahogy az előzetes videók alapján vártam, a Death Magnetic lemez számainál mindenesetre több benne az élő potenciál.

Az este fénypontja számomra az ...And Justice For All volt, melyet először hallhattam élőben, ez örök kedvenc. Érdekes, hogy míg ezt a komplex tételt szinte hibátlanul sikerült eljátszaniuk, a sokkal egyszerűbb Sad But True-ban szétcsúszott a dob és a ritmusgitár összhangja. És az is feltűnt, hogy a gyorsabb dobrészeknél (pl. a One duplázós középrésze és az osztrák-német földön mindig népszerű St. Anger zúzása) valószínűleg tudatosan lehalkították és elkásásították az egyébként jól triggerelt dobhangzást, hogy kevésbé hallatszódjon Lars pontatlansága. De vissza pozitívumokhoz, a Whiskey In The Jar is nagyon jó volt a végén!

Ahogy a fenti példák is mutatják, a setlist több korábbi alkalmat kenterbe vert, egyetlen olyan szám sem volt, aminek ne örültem volna, legfeljebb a Nothing Else Matterst unom már, de még mindig kevésbé, mint a gitárboltosok. Az pedig igazán szuper volt, hogy a kedvenc bandám játszotta 2 és fél órán keresztül a legjobb számait. Jó koncert volt ez, és még ha ezúttal el is maradt a megőrülés, én nagyon nem akartam, hogy vége legyen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.