A Volt Fesztivált a már megszokott „mindenütt jó, de legjobb Sopron” mellett „a legszerethetőbb fesztivál” szlogennel is reklámozták idén. Néhány évvel ezelőtt minden további nélkül egyetértettünk volna e megnevezéssel, idén viszont árnyaltabbá vált a kép. Kétségtelen, hogy a VOLT a Sziget Kft. egyetlen emberi léptékű fesztiválja, hiszen a Sziget Fesztivál hatalmas méreteit nem kell taglalni, a Balaton Soundon pedig 2008. óta akkora lett a népsűrűség, hogy a félmeztelen testek látványa egy idő után már egészen nyomasztóvá válik. A VOLT ezzel szemben ideális területen kerül megrendezésre (legalábbis még néhány évig), hiszen a távolságok nem nagyok, a környezet csodaszép, és egészen az idei évig a zsúfoltságra sem lehetett panasz, jó eséllyel össze lehetett futni minden kint lévő ismerőssel vagy ismeretlennel teljesen véletlenül is.

resIMG_1120-ac.jpg

Míg korábban a VOLT első két napja igazán családias hangulatot keltett még a nagyszínpad környékén is, addig idén már ilyenkor is nehéz volt gyorsan eljutni az egyik színpadtól a másikig, a hétvégére pedig - különösen az esti órákban - tényleg beállt az emberforgalom. Ezt pedig nem szeretjük még akkor sem, ha a szervezők nyilván örültek a rekordoknak. De azt sem szeretjük, hogy az eddig barátinak nevezhető árak lassan a prémium szegmensbe helyezik a VOLT-ot is. (Tudjuk, a Balaton Sound még ennél is drágább.) Bár a sör még mindig „csak” 490 forint volt idén, a minőségibb röviditalok 800 körül kezdődtek, az ételárak pedig végképp az egekbe repültek: ezres alatt nehéz volt olyan ételt találni, amivel akár rövid távon is jól lehetett lakni, a pizzaszelet pedig 600-650 forintba került.

És azért itt már muszáj egy összehasonlítást is tenni: a hírportálokon valami rejtélyes okból állandó élcelődésnek kitett EFOTT-on ugyanaz a sör 400 forintba került, a Kalinka-alapú tekintélyes méretű vödröt 1500 forintért pakolták tele, a Pizza Forte remek pizzaszeleteit pedig mindössze 250 forintos áron mérték, ami nem csak a VOLT ételáraihoz képest tűnik méltányosnak. Persze más a közönség, mások az előadók, de ez a jegyárakban is megmutatkozik, a szolgáltatások árában nem feltétlenül kellene. Főleg nem ilyen mértékben. És azért jegyezzük meg, hogy bár az EFOTT külföldi előadókban nem bővelkedik, a hazai fesztiválképes zenekarok majd mindegyike játszott ott is (nem csak Korda Gyuri lép fel Mr. Presidenttel az oldalán), a zánkai ex-úttörőtábor területe pedig helyszínként is remekül megállta a helyét. (Ahogy annak idején a mindössze két nyarat megért Balatone fesztiválnak is jó kulisszául szolgált.) Ezzel együtt szó nincs arról, hogy az EFOTT jobb lenne, mint a VOLT, de hogy a szerethetőség terén felveszi a versenyt - főleg az egyetemista célkorosztály számára -, az nem lehet vitás.

A médiában szintén mostohán kezelt Hegyaljáról nincsenek személyes tapasztalataink, de azért arra a fesztiválra igen nehezen lehet lenézően legyinteni, ami kétévente elhozza hozzánk a Slayert, és akkor a további neves metálbandákról nem is beszéltünk. Amikor pedig az egyik hegyaljázó barátomtól olyan sms-t kaptam, hogy „Scooter How Much Is The Fish váááá”, akkor azért megnyugodtam, hogy tényleg van élet a Sziget Kft. rendezvényein kívül is, még ha erről a fősodorbeli média kevésbé is vesz tudomást.

resIMG_0946-crac.jpg

Egyébként a VOLT a zenei felhozatal tekintetében még mindig a legjobb, és hiába mondja Gerendai Károly, hogy ezt mi magyarok a Sziget viszonylatában csak a nemzetközi mezőnyhöz képest elmaradott zenei műveltségünk miatt látjuk így, nincs igaza: az idei Sziget-headliner Tame Impala-féle egynyári csodáknál a VOLT-matinés Parkway Drive ezerszer jobb, csak hogy ausztrál példáknál maradjunk. A hipszterkultúrát egyébként is a helyén kell kezelni, mert bár vannak ott jó dolgok, de egy több réteget megcélzó fesztivált nagy hiba ilyen nevekre építeni. Emlékezzünk a pár éve még agyonhájpolt Animal Collective-re, amire tavaly a Balaton Soundon alig százan voltak kíváncsiak. Sopronban nem volt ilyen probléma, ez továbbra is egy kedves, jól működő fesztivál, jó zenei felhozatallal, szép környezetben. Úgyhogy mi továbbra is szeretjük a VOLT-ot, de a „legszerethetőbb” jelzőt már nem feltétlenül érdemli meg.

resIMG_0872-crsc.jpg

És akkor milyen is volt az idei Volt Fesztivál a miniszigetté válás útját jelentő zsúfoltságot, növekvő számú külföldi vendéget és túlárazottságot leszámítva? Jó. Nagyon jó. Első este a Queens Of The Stone Age koncert a kőegyszerű, de fogós számokat megtámogató vetítésekkel megadta az alaphangulatot, aztán a giccs határán egyensúlyozó, de a tinik rajongását kétségkívül ügyesen meglovagoló 30 Seconds To Mars is váratlanul jó bulit csinált. Az egyetlen gond velük, hogy félplaybackben nyomulnak, az éneken és a dobon kívül minden zenei alap felvételről ment, de még mindig élvezhetőbb volt, mint a tavalyi Skrillex-bullshit. Csütörtök délután a Junkies meglepően jó koncertet adott egy kisebb színpadon, aztán az EFOTT egyik legjobb bandája, a Subscribe a Volt nagyszínpadán is remekül teljesített, majd este hattól a fesztivál legjobb koncertjével jött az ausztrál Parkway Drive. (Senki ne higgyen a fanyalgóknak, ez a típusú hardcore fürdőnadrágban is hibátlan, mindkét oldalt ment végig a circle pit, én nem láttam elégedetlen arcokat, pedig sokan voltunk, jó sokan.) Pénteken a Papa Roach a várakozásokon felüli produkciót nyújtott sok Infest-albumos számmal, a Billy Talent koncertjét viszont kinyírta az elégtelen hangosítás, érthetetlenül halkan szóltak, simán lehetett beszélgetni mellette az első sorokban is. (Szerencsére ők négy nappal korábban az A38-on hibátlan koncertet adtak.) Szombatra a Bullet For My Valentine maradt a kora esti órákra, őket is kár lenne bántani azért, amiért slayeresedik a zenéjük, hiszen ha az öregek kihalnak, akkor a Trivium mellett ők tölthetik be majd az űrt. Szombat este a Heaven Street Seven és a PUF is zenélt egy jót (utóbbi nagyon jót), de arra nincs mentség, hogy Ákos a nagyszínpadon adhatott főműsoridőben koncertet. Ákos szupersztár státuszban kezelése amúgy szintén a szerethetőséget kérdőjelezi meg, az új lemeze köré hangszerelt mostani koncertprogramja az én mércém szerint nem is koncert, hiszen a zene szinte végig playback, szegény Bánfalvi Sándor dobja sincs kihangosítva a legtöbb szám alatt. Nem is néztük sokáig, a Jäger Bár rockdiszkója is sokkal jobb szórakozást nyújtott.

A fényképek a szerző felvételei, sorrendben: Bullet For My Valentine, Parkway Drive, Jared Leto (30 Seconds To Mars).


A bejegyzés trackback címe:

http://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr925398450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

vekeke 2013.07.10. 22:23:20

Gerendai kategorizálása engem is bántott, köszi, hogy "helyre tetted".