2011. október 15-e van. Véget ért az első olyan diétásnak mondható program az életemben, amit be is fejeztem. Soha nem volt még ilyen. Ennek örömére bontottam egy Strongbow-t, és lett egy kis videó is.

A mérleg reggel jószerivel 81 kilót mutatott, és ez azt hiszem teljesen normális. Voltak kisebb glitchek közben, de amig nincs meg a shadow process rá, úgy vélem, vehetjük ezt hitelesnek. Most az utolsó héten amúgy kaják tekintetében már "szartam" a dologra, mondjuk kalóriában még így sem értem el szerintem sokszor amit kellett volna naponta. Volt itt Dr. Burgeres hambi, csülkös sztrapacska meg minden (kábé amúgy ennyi a meg minden, Mekiben is Wrapet toltam, nem két McRoyalt). Mielőtt jönne mindenki vinnyogni, hogy ez hogy fért bele, hadd kérdezzem meg, hogy mennyi édességet zabál, meg mennyit iszik, és csak azután küldjem el a picsába; mert ez azért szól az önmegtartóztatásról is, és aki maga nem tudja ezt betartani, miért kéri máson számon? Köszönöm. Ja és kb. most ittam először az életemben nem ízesített alkoholmentes sört, és három után elmondhatom, hogy szar.

Múlt vasárnap volt a NATO futás, esővel, mindennel. Bettivel lenyomtuk a 10 kilit egy óra alatt, egyben teszteltem a Nike Pro Combat téli felsőjét is, DK-s színekben, és még meg se fáztam, fasza. Szerdán szintúgy tekertem két karikát a szigeten, és arra jutottam, hogy van még egy hónapom a siófoki félmaratonig, szóval oda mindenképp menni szeretnék. Ha az meglenne, akkor elmondhatnám, hogy négy hónap alatt eljutottam odáig a nulláról, amire azért talán lehet büszkének lenni. Időnek olyan 130 percet lőttem be, ez szerintem reális.

Ezenfelül túl sok érdemi nem történt a héten, ma iskola, este pedig Bónusz, amivel megünneplem a dolgot. Természetesen jön még egy cikk az összefoglalásáról és a konzekvenciáiról az egész programnak, majd pedig kitaláljuk, innen hogyan tovább. Köszönöm a figyelmet.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr183304227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása