mtomi újabb írása egy olyan estéről, ahol túlzottan kivoltam ahhoz, hogy bárhová is menjek, pedig még osztálytali is volt; shame on me. (speed)

Van egy új zenei színtér itthon, amit a műveltebb zenei blogok „hálószobapopnak” neveznek a zenekészítést jellemző barkácsjelleg miatt. Mivel ez nem sokat árul el, kivételesen egy külföldi kifejezés visz közelebb a megfejtéshez: olyan lo-fi hangzású zenékről van szó, melyeket egy vagy több előadó jellemzően otthon, nem profi körülmények között és nem a polírozott megszólalás igényével készít. Akad, aki egy számítógépen írja a zenét kezdetleges ingyenszoftverekkel, dalolászik rá valamit, esetleg elpenget néhány dallamot, és akad igazi, nem feltétlenül a legmívesebb hangszeres tudással felvértezett tagokból álló zenekari felállás is.

Ez kint már megy egy ideje, és tavaly Magyarországon is felütötte a fejét. Hogy mitől működik? Szerintem attól, hogy a popzene lényege alapvetően a dalokban és az életérzésben rejlik, és ahogy az 50-60 évvel ezelőtti generáció sem a kifinomult hangzás miatt hallgatta az akkori menő lemezeket (a Bee Gees és Beach Boys életmű kezdeti darabjai pl. monóban készültek, és nem is túl tisztán szóltak), most, hogy technikailag már szinte határtalanok a lehetőségek, egyes dalszerzők nem kívánnak vagy nem tudnak élni a profi stúdiótechnikával. És mivel most ez számít újdonságnak és kuriózumnak, a kultúrsznob közönség is vevő rá, de nem mellékesen egész jó dalok is születnek.

Erre a hosszúra nyúlt bevezetőre azért volt szükség, mert a hazai lo-fi színtér sok vicces nevet (Models Can't Fuck, Evil Men Have No Songs, Halál Judit), de még kevés élő produkciót tud felvonultatni, és mi egy ilyen alkalmat néztünk meg yperrel most szombaton. Az, hogy a legtrendibb zenei sajtó (jelen állás szerint a Recorder blog) képviselői, valamint Yonderboi és Kolin Márk is megjelentek a youth hostelként funkcionáló Vas utcai épület aljában működő Rohamban, ahol az Esclyn Sindo volt énekese szedte a jegyet, csak a cool közeggel kapcsolatos fenti megállapításokat erősíti.

Itt mutatkozott be ugyanis zenekari felállással a Piresian Beach néven alkotó Németh Zsófia, és adott koncertet Szabó Benedek projektje, a négytagúvá vált, és már komolyabb színpadi rutinnal bíró Zombie Girlfriend. Utóbbi kezdett előzenekari státuszban, és mind előadásban, mind hangzásban ők vitték el az estét: hatásos rövid dalok, Wavves-szerű surfpunk melódiák, kevéssé komolyan vehető címadó szövegek („Jesus Stole My Zombie Girlfriend”, „ Always Cry On Sundays”), vicces, de menő frontember, kötelező, de nem zavaró technikai malőrök. A noise-popos hangzás jó volt, átjött a lüktetés, letöltésre is érdemes. (http://zombiegirlfriend.bandcamp.com)

A Piresian Beach pszichedelikusabb világát és éteri dallamfoszlányait viszont teljesen megölte a zenekarrá alakulás, ez ebben a formában, ilyen hangzással biztosan nem fog működni, a dobon kívül sajnos semmi más nem hallatszott. Így kvázi ismeretlenül sem lehetett élvezni az előadást, de mellettem egy igazi Piresian Beach rajongó (ezek szerint már ilyen is van) is méltatlankodva konstatálta, hogy nem dobkoncetre jött, pedig ezt a számot is imádja, majd még a vége előtt távozott is. Szóval van mit javítani még az élő hangzáson, valószínűleg egy kis keveréssel megoldható a dolog. Kár volt érte, ez egyelőre otthon tényleg jobban szól, de mivel van benne fantázia, adhatunk egy újabb esélyt. (http://piresianbeach.bandcamp.com)

Éjfél után azért alapvetően elégedetten hagytuk el a helyszínt, és belevetettük magunkat a Doboz ötkertesen sznob világába, de mivel gyorsan kiköpött minket ez a túlzott igényesség, menekülésünk után egészen véletlenül a Kazinczy utca egy felújítás előtt álló, építési törmelékekkel teli, vakolatlan hűvös pincehelyiségébe tévedtünk, ahol az ott kialakítandó klub vezetője tartott egy 8 fős zsúrt a barátainak – és a jelek szerint idegeneket is szívesen láttak, bort is bontottak a kedvünkért... Így igen jókedvűen és szürreálisan zárult az este, de ez már egy másik történet, és úgysem fogjuk megírni. Azt azért még igen, hogy az éjszakai buszt egy erős 200 méteres sprinttel értem el, ami után az ellenőr gratulált, hogy ilyen futást még nem látott. Speed meg bánhatja, hogy otthon maradt, pedig hívtam.

(A cikk képeit a témához illő lo-fi minőségben fotóztam 5 éves telefonommal.)


A bejegyzés trackback címe:

http://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr823263846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.