Csodaszép napsütés volt, gondoltuk elütjük valamivel az időt, úgyhogy fel is fogasoztunk a Széchenyi-hegyre, hogy gyermekvasútazzunk egy jót. Jómagam minimum tíz éve nem ültem rajta, szóval úgy sejtettem jó móka lesz. A szakaszjegy 500 forint egy útra, a feeling pedig még mindig a régi, egyenruhás gyerkőcök, nyitott kocsi, jó hangulat.

Ez a jó hangulat egészen az indulás utáni öt percig tartott, mivel Normafa és Csillebérc között egy egyterű úgy gondolta, hogy szarik ő a vonatra, meg az András-keresztre, átgurul még szépen előtte. Nos ennek az lett a vége, hogy a vonat elkapta a seggét, és belebaszta az árokba (a kocsiban két felnőtt, meg pár gyerek ült, ezúton is gratulálok a kibaszott szülőknek), valamint a vonaton is leszakadt valami, így továbbmenni ő sem tudott. A mozdonyvezető, a technikus, meg a felnőtt kalauz nekiálltak brainstormolni, minek következtében igazi közösségi élménnyel gazdagodtunk: szépen mindenkinek segítettek leszállni, majd egy amúgy a vonaton, de nem szolgálatban utazó vasutas hölgy vezetésével a közönség szépen átsétált a Csillebérci megállóba, ahol már várt az újabb szerelvény, és mehettünk is tovább.

A következő móka a Vadaspark megállóhelynél volt, ugyanis egy fia tábla sem jelezte merre kell menni. Érzésre elindultunk a sárga kereszten, azon is lefelé, és szerencsére bejött, majd egy tábla is biztosított róla, hogy majd két kilométer múlva el fogunk érni a Vadasparkhoz. Ez így is történt, a beugró most egy ezres, majd benn körbenéztünk.

Pechünkre a nagy melegben az állatoknak sem volt túl sok kedve kinn flesselni, így a fele árnyékba húzódva várta a hűsebb időt, illetve aludtak, és a mosómedvék is kidőltek a kifitó szélén, egyedül a mókusok rohangásztak és mászkáltak fáradhatatlanul fel és alá. Volt egy medve is, aki úgy döntött, hogy megmutatja magát, de a feje felemelésén, és némi morgáson ő sem tett hozzá túl sokat a dologhoz.

Végül felmásztunk a kilátóba is, ahol a lentebbi kép tárult a szemünk el, majd séta a Korányi Intézetnél lévő buszmegállóhoz, és irány vissza a városba.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr633188811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása