Crazy weekend - part 3/3

2011.07.25. 14:04

Dr. D visszatér! Háromrészes postban mesél a nemrég lezajlott négynapos őrületről! -speed- 1.rész, 2.rész

4. nap – Bsound: Guetta, Armin  @Zamárdi

Elérkeztünk az utolsó naphoz és ezzel együtt a befejező posthoz.
Este kb. 7-8ig süttettük és áztattuk magunkat a Balaton parton, közben iszogattunk és baromkodtunk. Majd a nagydorogi brigád hazafelé vette az irányt, én pedig a vasárnapi jegyemmel a pénztár felé indultam.

Már előre megbeszéltük a pesti kolleginákkal, hogy Guetta előtt találkozunk, majd együtt csapatunk be a tömegbe. Ez így is történt.
A hőmérő 33 fokot mutatott este 10 óra előtt, szóval mondhatom, hogy nem fáztunk. Ezt a hőmérsékletet még szorozzuk fel, olyan 1,2es tömegpárologtatási szorzóval és máris egy fasza ingyen szauna szakkör hangulatát kapjuk. Ennyit a körülményekről..

A lányok hoztak be 2 üveg kólát - amiben semmi nyoma nem volt jägernek - átment a security ponton, úgyhogy részünkről minden készen állt a koncert kezdésre.


Pár perc után a dobhártyák megremegtek, Guetta bácsi elkezdte a műsort. A tömeg vele együtt kezdett életre kelni. Jól keverte az ismertebb számait és a pörgős-ugrálós track-eket, a közönség végig vele volt, bármit csinált az ember. Egy volt a jelszó: One love!

Ahhoz képest, hogy 2008-ban azt se tudtam, hogy ki az a David Guetta?!, azt kell mondjam, hogy egy rohadt jó koncertet hallgattam és ugráltam végig! Tudhat valamit a csávó, hogyha az összes nagy név a szakmában vele akar közös számot csinálni, ami úgyis rövid időn belül a slágerlisták tetején fog ücsörögni és rongyosra játssza az összes rádió!

A koncert után valami ital után kellett néznünk, és itt kell megemlítenem a fesztiválkártya szerepét, ami a fesztiválok hivatalos fizetőeszköze volt. Tavaly tesztelték már, de idén ment élesben a dolog. Nem kell magaddal hurcolásznod több tonna készpénzt, ami vizes lesz, elhagyod vagy bármi. Nem húzza az apró a zsebed, és még arra se kell figyelned, hogy jól adnak-e vissza a pultnál! Egyszer (vagy többször) feltöltöd a kihelyezett feltöltőpontok valamelyikén, kp-val vagy bankkártyáról, majd fizetsz vele. Ennyi!
Ha marad rajta összeg a buli végén, akkor visszakapod! Szerintem tök jól működött, pirospont!

Szóval, miután oltottuk szomjunkat, átmentünk a Rádio 1 sátorhoz, ahonnan jóféle zenék szűrödtek. Itt töltöttük az időt, amíg a Burn arénában nem következett a másik nagy durranásnak ígérkező Armin Van Buuren.

Namost, azt tudni kell, hogy én kb. 2 számot ha ismerek az embertől, de sokan félistenként kezelik a holland DJ óriást. Bejutni esélytelen volt az arénába, annyian várakoztak a sátor előtt, de egy fél óra elteltével mikor visszamentünk, elég tűrhetően haladt a sor.


Bent, szerintem az ott levő emberek 2/3a nem tudta hogy aznap eljött otthonról, annyira szét voltak esve. Így amíg Armin tolta a zenét, én java részt fürkésztem a tömeget, egyszer-egyszer elkaptam ismerős dallamot és videóztam.

Reggel már a pirkadatra jöttünk ki az aréna kapuján, de hihetetlen volt, hogy még egyes emberek negyedik nap is megállás nélkül nyomják a zenére, reggel fél 6kor a színpadok/sátrak előtt.. durva.

Úgy döntöttem, hogy utolsó nap hű maradok a hagyományhoz és nem fekszek már le aludni, így kicuccoltam a partra, majd elmentem kajáért. A bolt előtt már mindenki készülődött a haza induló vonatra.
A parton megkajáltam, körbejártam a terepet, megnéztem mi maradt a helyszínből majd végszóra megszólalt a telefonom, ami a hazautamat jelentette. A kocsiban konstatáltam, hogy nem egyszerű hétvégét sikerült összehozni, de egy biztos: minden percért megérte!

Jövőre ugyanitt!


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr743078370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása