Crazy weekend - part 2/3

2011.07.23. 08:40

 Dr. D visszatér! Háromrészes postban mesél a nemrég lezajlott négynapos őrületről! -speed- 1. rész

2. nap – Brigetio Fiai  @Velence Cafe, Komárom

Pár óra alvás és egy kiadós zuhany után új erővel vetettem bele magam a komáromi éjszakába és máris elérkeztünk a péntek estéhez.
A Velence Kávézó felé vettem az irányt. Hiphop buli volt készülőben ahol az Utcakultúra és más helyi rap arcok mellett, többek között fellépett a Brigetio Fiai nevű csapat is, ami konkrétan 2 barátomat takarja.

Az elején adódtak technikai nehézségek, a mikrofon-erősítő-keverő-laptop vonalon, de amíg ezt megoldották, addig mindenki fogyasztott jó kedvvel, bőséggel. A mézpálinkát már az ajtóban a kezembe nyomták, az volt a welcome drink. Nem volt apelláta!

Technikai gondok megoldódtak, így belecsaptak a srácok, és percek alatt meglett a jó hangulat! Mentek a fellépések, közben a pia fogyott, emberek jól érezték magukat. Ennyi! Én aránylag időben távoztam a helyszínről, mert másnap reggel 7 órás indulás volt megbeszélve Siófokra, ami fél 6os keléssel párosult. Hurrá..

Utólag hallottam, hogy akkora party kerekedett, hogy sikerült összetörni egy billiárdasztalt. Szegény nem bírta a gyűrődést, amikor rajta táncoltak. Konkrétan kitört a lába a súly alatt..

 

3. nap – Siófok, Nagydorog


Szombat reggel 07:00.
Három és fél óra alvás után felszálltam a Siófokra tartó buszra. Minden évben a focicsapatnál, ahol játszom kijelölünk egy hétvégét, pontosabban egy szombatot, amikor mindenki felpakol asszonyt, barátnőt, hetero élettársat, kutyát, macskát, gyereket és lemegyünk a Balatonra. Ez most július 9-re esett.

Piszkosul kifogtuk, nagyon jó idő volt! Legalább lett egy kis színem is, mert az irodában maximum a neontól tudnék barnulni, ha elég közel ülök hozzá..
Nagyon jól elvoltunk, ment a baromkodás és a vizifoci, a büfésoron pedig a kukorica és a hekk.

Estére viszont már új program volt betervezve a naptáramba. Haverjaim jöttek értem Bábolnáról és Nagydorog felé vettük az irányt. Az egyik srác innen származik, és a mostani hazalátogatásakor megbeszéltük, hogy vele tartunk, mert pont valamilyen fesztivál lesz a településen. Hűtőtáskában minden lényeges ital be volt hűtve, hogy út közben se haljunk szomjan (plusz Dórika, a hátam mögött a képen). Kocsiban zene felteker, irány Nagydorog!

Dzsozi apu volt a mindenes a helyszínen, úgyhogy mondhatni habzsi-dőzsi partyba csöppentünk. Már a köszönés 2 kör házipálinkával történt, majd szarvaspörköltet tálaltak fel nekünk, ami nagyon finomra sikerült. Ezt Góré apu újabb kör pálinkával konstatálta, hogy jót főzött.

Ilyenkor kezdtem gondolkodni, ha ezt ilyen ütemben folytatjuk, egyrészt végünk lesz mint a botnak, másrészt meg tolatva megyünk hazáig egy tök idegen helyen.. De aztán okosan ráálltunk a pálinka+VBK kombóra, ami teljesen jó párosításnak bizonyult!

Kialakítottunk magunknak egy kis külön backstage részt, ami kb 2 sörpadból állt. De azért volt nagyon praktikus, mert mellettünk volt a büfé, de simán ráláttunk a színpadra is. Ott elvoltunk, mint hülyegyerek a legóval.

Három rockzenekar lépett fel az este folyamán, az ismertebb magyar számoknál mi is bementünk tombolni a színpad elé, de az idő nagyobb részében inkább a háttérből megfigyelőként szórakoztunk és fogyasztottunk.
Majd a koncertek végeztével habparty következett. A tűzoltók nem sajnálták a Baba tusfürdőt, mert habzott minden rendesen. A hülyébbek futkároztak, akik pedig művész lélekre itták magukat, megkezdték a különböző állatok, járművek, tárgyak megformálását habból. Kb. hajnali 3 lehetett amikor megindultunk hazafelé.
Reggel jó vidéki szokás szerint, nem sokáig heverésztünk.

Délelőtt visszamentünk segíteni elpakolni a helyszínen, majd amikor a sörpadokkal megrakott teherautó odébbállt, a nagyszülők felé vettük az irányt.

Nagyon rendesek voltak, megvendégeltek ebéddel, kóstoltuk házibort és felpakoltak minket pálinkával és minden földi jóval. Így jó hangulatban indultunk vissza a Balaton felé, hogy a srácok strandoljanak még egyet hazatérés előtt, én pedig belevessem magam a Sound utolsó napjába.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr203078267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása