A múlt heti elég negatív hangvételű Avocado-s vacsora után már nem tudtam, mire számítsunk, bár az nyújtott egy kis reménysugarat, hogy itt legalább a foglalásunkra válaszolt Ivan Cowboy (sic), és megerősítette, hogy jöhetünk (meg persze a Városban-os cikkek is arra utaltak, hogy itt azért nem lesz pofáraesés). Apropó, sok étterem ugye panaszkodik, hogy a válság, jajj, alig bírják, és mégis, annyira nem figyelnek oda az őket eltartó vendégekre, hogy internetes foglaláskor utána küldjenek valami visszaigazoló emailt. Nem egy esetben voltunk úgy, hogy foglalás, a böngészőben kiírta, hogy rendben, de levél semmi, és a pincér a helyszínen is tanácstalanul tárta szét a kezét (asztal persze volt, hiszen sokszor szinte pangott a hely).

Visszatérve Cowboyékhoz, a napközbeni természetes élőhelyem, a kilencedik kerület dinamikusan fejlődő része közelében, a Ráday utcán található meg az étterem, ahová vasárnap délelőtt megérkezve két vidám villámlás és dörgés közt Judit fel is vette a rendelésünket. Már itt is tanulhatott volna sok más hely, hiszen amikor megemlítettem, hogy kuponnal vagyok, rögtön érkezett a két mimóza-koktél (annak, aki nem ismerné: narancslé és pezsgő, nagyobb mennyiségben fogyasztva kiválóan alkalmas egy vidám vasárnapi becsűréshez). Mindemellé kértem egy félliteres limonádét (tele naranccsal, citrommal, szóval nem az ipari citromlés cukros szutykot kaptuk), valamint kezdésnek egy Mitzo-Ka levest. Ez egy thai cucc elvileg, már a tányér is iszonyat designos, amiben kihozzák, és ezek után szerencsére az íze is megfelel az elvárásoknak. Pont annyira csípős, ami még nem fáj, de azért megizzaszt, tele ropogós zöldségekkel, gombával, korianderrel, és semmi sem volt túlfőzve, pont tökéletes állaggal érkezett.

Ezután jött a főfogás, amiért mentünk, a hamburger, melyet már annyian megénekeltek. Én a kéksajtos-ananászos változatot kértem, amiből a fentebbiekért cserébe nem volt sem uborka, sem hagyma, ellenben saláta és szósz igen. Süt krumplival, és coleslaw-val érkezett, előbbi nagyon finom, ropogós, házi, az utóbbi pedig kicsit "jellegtelenebb" volt, pontosabban nem volt agyonszószozva, inkább hagyták a zöldség természetes ízét érvényesülni. Rátérve a burgerre pedig: tökéletes volt. Igazából a mai napig filózom, hogy ez, vagy a hűvösvölgyi Sunny volt-e a jobb, de még mostanáig sem sikerült rájönnöm. A hambi már az első pillanatban szétcsúszott, de ez nem is volt baj, hiszen így tudtam alkalmazni a híres Jancsa-féle "szintenkénti szisztematikus szelést", és mindent együtt, és külön-külön is ízlelni. A hús remek volt, kérdés nélkül pont a megfelelő átsültséggel, ízre pedig szintén 5*, a buci enyhén pirított, és még állás közben is alig vesztett az állagából, az anaszász és a kéksajt együtt pedig egy olyan párosítást hozott, amit nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól mennek egymáshoz. Hozzátartozik még a dologhoz, hogy kérés nélkül kaptunk még mellé ötfajta szószt is, szóval a kiszolgálás úgyszintén csillagos ötös.

Miután ezt befejeztük, annyira meghatódtunk az ízek ilyen kavalkádján, hogy nem mi, hanem az ég kezdett zokogni (jöhetnek az egyforintosok), és bár a látásom már kezdett elhomályosodni, annyira jóllaktam, a sajttortát, mint minden étterem kiváló skálázóját, még kénytelen voltam berendelni. Hamarosan meg is érkezett, és az első falatnál már azt mondtam, hogy akkor ennyi, hibátlanul teljesített a Cowboy. Lágy, állagra szinte habszerű krém, de mégis ott volt minden íz, ami kellett, az alap sem csak valami szimpla összetákolt kekszes réteg volt - ez a tökéletes sajttorta számomra, és itt meg is kaptam, a tányéron díszítésként megtalálható aszalt/szárított gyümölcsökről nem is beszélve.

Már csak egy tesztelés maradt hátra: a mellékhelység. Belépve kétoldalra mehetünk, európai standard szerint nem volt megkülönböztetve női és férfi, odabenn pedig itthon igen ritka módon még az ülőkén magától mozgó fóliaréteg is volt. A végére az eső is elállt, mi pedig úgy távoztunk, hogy valóban megtaláltuk az egyik legjobb burgerezőt a városban, ami nem mellesleg étteremként is tökéletesen megállja a helyét.


A bejegyzés trackback címe:

http://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr952969637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.