Hétvégi Hackintosh

2011.02.03. 10:52

Talán már írtam arról korábban, hogy régóta szeretnék egy Macet is, de sajnos akárki akármit is mondd, túl sokba kerül ez ahhoz, hogy megengedhessem magamnak egy rendes gaming pc mellett. Ha helyette vettem volna, úgy még talán reális is lett volna, de így sokkal jobbak a lehetőségeim játék terén, az pedig egy elsődleges szempont volt. De János nem olyan, aki csak úgy feladja a dolgot, úgyhogy egy ideje már keresgettem alternatív megoldást, míg végül ezen az oldalon meg is találtam azt. A szolúció lényege az volt, hogy ne kelljen mindenféle gányolt lemezzel, pendrive-al, miegyébbel kínlódni, hanem amennyire csak lehet, fájdalommentesen menjen fel a rendszer. Ez sikerült is, de hogy miért csak pár napot töltöttem a hóleopárddal? Lentebb ez is kiderül.

Disk imagenek egy 10.6.3-as verziót használtam. Néhány BIOS beállítás után sikerült is a bootloader CD-t aktiválni, majd abból (felteszem az emulálta az EFI-t) betöltöttük a Leot. Azt gondoltam, hogy van egy szabad partícióm, majd oda szépen felmegy az oprendszer. Hatalmasat tévedtem, mivel nem hajlandó, csak úgy települni, ha egy egész vinyót formázol le neki, és azt partícionálod aztán, ízlés szerint. Mondjon bárki bármit, ez iszonyat nagy lúzerség, és nevetséges dolog - természetesen ha valaki technikailag meg tudja magyarázni, miben más egy formázott vinyó, mint egy formázott partíció, akkor visszavonom csúf szavaimat.



Szóval adatmentegetés után beáldoztam a vinyót, és az oprendszer elkezdett felkúszni rá. Semmi probléma nem volt, szépen, egyértelműen csinálta az egészet, és az első indulásnál már volt háló, hang, és kép is, persze mindezek egy driverfrissítés után még tökéletesebbek lettek, mondhatjuk, hogy közel 100%-osan működtek. Egyedül amivel gond volt, az az inputban jelentkezett, mivel nem célhardverem volt, így pl. a windows gomb lett a cmd, és meg kellett azt is szokni, hogy az eddig megszokott billentyűzet-kiosztás semmit sem ér. Szerencsére volt virtuális klavi, az pedig mutatta mi hol van. Valójában a harmadik napon már szinte tévesztés nélkül mentek a fontosabb kombinációk.

Mivel ezelőtt még soha nem használtam Mac OS-t (csak másokét nyomogattam), ezért minden tapasztalat új volt, kezdve onnan, hogy nincs telepítés, csak programáthúzás mappába, odáig, hogy a menüsáv fixen beépített a rendszerbe, és programonként változik. Ami nem tetszett, az a default szürkeség mindenhol (sávok programokban, stb); biztos lehet skinezni, de egy Windows azért már simán is kicsit színes, nem olyan nyomasztóan egyhangú és minimális.



Kipróbáltam pár progit is, Office 11 semmi extra (nem használtam többet, mint fél órát), Adium nem nyerte el a tetszésem, kissé kaotikus, FCP bejött nagyon, de csak a gerincét néztem, iMovie-ból meg hiányoltam az oldskul timeline-t, de amúgy a trailerkészítő meg fantasztikus. Mindent összevetve a programok nagyon szépen dizájnoltak, a Dockon lévő ikonok is gyönnyörűek Windowshoz szokott szemnek (ugrálnak, mozognak aktivitás hatására, valami fantasztikus), így már értem azt is, hogy Józsi miért áradozik mindig a grafikáról. A gyorsindítások, dokkolások is ötletesek, animáltak, komolyan, öröm nézni az egészet, ahogyan a legegyszerűbb dolog is mosolyra húzza a szádat. Amit még kiemelnék az az exposé, nekem szintén új volt, és bejött az, hogy a képernyő négy sarkába ha mozgatjuk az egerünket, akkor taskváltás, asztalra kidobás, vagy éppen gadget-előhúzás történik.

Ha ilyen szépek a benyomások, akkor jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért váltunk el egymástól. Nos, először is néha úgy fagyott, hogy pl. az Adium kezdte és vitte magával a Firefoxot. Kigyilkoltam írmagjáig, de aztán nem volt hajlandó újra elindulni, csak restart után. Ez többször, több programmal is megesett. A másik, hogy nagy nehezen akartam frissíteni 10.6.6-ra, de csinálhattam bármit, az AppStore nem jött meg, pedig arra nagyon kíváncsi lettem volna. Ezzel a kettővel, a megbízhatatlan működéssel együtt döntöttem úgy, hogy szép és jó, de akkor várunk tovább, amíg lesz pénzem egy igazi Macre. Addig pedig marad a nyálcsorgatás.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr972634383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása