Olcsó kaják - Röfiburger

2010.12.14. 10:27

A cél újfent hasonló, mint előzőleg: a költségek ezer forint alatt való tartása, míg a kaját megcsináljuk maximum fél óra alatt. Ezúttal megkívántam a hamburgert, viszont egy igen egyszerű, ámde annál finomabb módon.

Kezdésnek veszünk hozzá fél kiló darált sertéshúst (450), egy négyes csomag hamburgerzsemlét (230), egy csomag cheddar lapka sajtot (250-300), és kell még egy fej hagyma, két fej paradicsom, némi savanyú uborka, meg szószok, ízlés szerint. A húsba teszünk mustárt, sót, borsot, egy fél fej nagyon apróra vágott hagymát, valamint én dobtam bele egy kis worchestershire szószt is. Jól összegyúrjuk, majd kiterítjük egy deszkára, és tetszőleges méretű darabokra vágjuk. Ha nem rögtön fogyasztanánk, akkor alufólia rá, és mehet vissza a hűtőbe.



Amikor megsütjük, a serpenyőt alámelegítjük olyan 7/10-re, és mehet bele a husi. Az egyik oldalt sütjük olyan 5 percig, majd megfordítjuk, rátesszük a sajtot (ha lelógna, hajtsuk vissza a húsra), és ugyanennyi ideig sütjük. Mivel sertésről beszélünk, nincs szó medium vagy well-done-ról, jól meg kell sütni, de a színe nagyjából ad eligazítást arról, hogy mikor jó. Mindeközben a zsemléket felvágjuk, paradicsomot, hagymát, uborkát karikázunk. Ha kész a hús, kivesszük, beledobjuk a serpenyőbe a zsömléket, fél percig pirítjuk, majd egyik oldalára majonéz, másikra mustár, bele a hús, rá a ketchup, a zöldségek, majd végül összecsuk, és élvezettel elfogyaszt. Ebből a mennyiségből két embernek kijön egy dupla és egy szimpla sajtburger fejenként, szóval igazán megéri, és ízben is nagyon jó.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr192493388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása