Egy feedolvasó vallomásai

Talán valamikor 2007 elején-közepén szoktam rá az RSS-ek olvasására, illetve ekörül lőhettem be a GReadert is, a konzorcium újabb világuralomra törő termékét (igen, ezt is most Docsban írom, hadd kapjanak meg minél több infót rólam). Ekkor még csak néhány tíz blog illetve oldal lehetett benn, ámde szép lassan eldurvult a folyamat. Eldurvult, de annyira, hogy manapság külön programpontnak számít az olvasása, és irigylem azokat, akiknek alig 70-80 feliratkozásuk van.

Kapaszkodjon meg mindenki: jelen pillanatban, csütörtök este 412 feedem van. Ezek egy része halott, de mivel úgy setupoltam, hogy az ilyeneket ne mutassa, így azok nem is látszanak, mindemellett lövésem sincs arról, hogy mennyi is a napi szinten követett szám. Az tuti, hogy naponta olyan 200-250 körül megy az új hírek száma. Jogosan merül fel a kérdés: hogy lehet ekkora méretű hírtömeget jól karban tartani. Sajnos a válaszom egészen triviális: sehogy.

Ez a hatalmas mennyiségű információ túllépte azt a határt, hogy ésszerű kereteken belül lehessen vele bármit is kezdeni, tehát a napi szintű követést talán csak a legfontosabb oldalaknál tudom követni, a többi for my information jelleggel a hétvégére marad, ahol jó két-három óra is rámegy arra, hogy kitisztázzam az olvasót. Több kategóriára is szét vagyok bontva, ilyenek például a blog, a gasztró, IT news, közlekedés, marketing-SEO, productivity, sport, zene, és persze a shared items. Ennyi különböző besorolás nagyjából elég is, és mutatja azt is, hogy mennyi minden érdekel - talán ezért is vagyok kissé szétforgácsolva manapság.

95%-ban csak magyar blogokat olvasok, épp a már fentebb említett pörgetés miatt, mivel a magyar szövegeket is éppencsak szkennelem, és az angol ebben kicsit lelassítana, szóval azokat (arra alapozva, hogy a magyar siteok néhány napon belül átveszik őket úgyis) skippelem. Ami tetszik, új tab, ezen felül pedig delicious-szel, illetve share-rel teszem el azokat, amelyek valamilyen okból fogva arra lettek érdemesek. A megosztott tartalmaimat pedig ezen az oldalon érhetitek el in public.

Jogosan merülhet fel a kérdés: miért. Miért éri meg valakinek ezzel elcseszni az idejét, amikor lehetne ezernyi egyéb hasznos dolgot is csinálni, tanulni, nem a gép előtt buzulni, akármi. Nos, most jön a coming-out: információfüggő vagyok. Sajnos. És ezen tudnék változtatni, és kiírtani a 80%-at is akár a feedeknek, de nem akarom. Nem akarom, mert vallom, hogy az a heti 6-8 óra amit erre szánok, előbb vagy utóbb megéri. Alapvetően kijelenthetném, hogy már megérte, mert egy munkahely mellett iskola végzése közben ezernyi olyan dolog érdekel és csinálom, ami egyáltalán nem vág semelyik területébe sem. És ezek nagy része köszönhető annak, hogy nem csukott szemmel járkálok össze-vissza.

Ebből a szempontból kicsit kellemetlen is a dolog, tekintve, hogy a természetes érdeklődési köröm nem fedi le azt ami csinálok a nap 8-10 órájában (és ez nem jelenti azt, hogy ne szeretném azt), de ezt már lehet, hogy ott elbuktam, amikor abbahagytam a BMF-et. De persze az is lehet, hogy nem, hiszen ha megnézünk számos embert (bőven itthonról is), láthatjuk, hogy ez egyáltalán nem létszükséglet. Szóval informálódjunk, mert sosem lehet tudni, mikor mi fog segíteni az életben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.