A múlt héten szerdán kint voltunk egyik munkatársnőmnél Budakalászon, hogy a nehéz dolgos napok felgyülemlett feszültségét levezessük egy kis sütögetéssel. Noha nem kolbász volt, és nem is csepegtettük a lányokra a zsírját, mégis jól sikerült a dolog.

Ezen a képen például én próbálom nyársra húzni a sütnivalót. Végül nem sikerült, így tarja lett, valamilyen ízletes pácban, hozzá tzatziki, és kukoricasaláta (amibe, bár nem tudtam róla, hogy így is lehet) hagyma is volt téve. Sajnos az este további részét elhomályosítja az, hogy a remek háziborból kb. két liter sikerült benyakalnom, így másnap elég nehéz volt, de mi mégis így élvezzük az életet.

Úgy néz ki, visszatértem így augusztus végefelé, de komolyabb megállapításokat csak később tennék, konkrétan ha sikerül egy huzamosabb időt végigírni. Addig is elmesélem, hogyan revideáltam a Pizza King nevű létesítményt (akikről már írtam, de sajnos egyáltalán nem azért, mert fizetnének nekem, vagy Barney).

A leginkább azért kerülnek szóba, mert itt a nyócban, ahol lakom, ők a leginkább elfogadható árú kaját nyújtó házhozszálítós. Leírva ezt a mondatot úgy tűnhet, megviselt a hétvégi román kirándulás, és ez lehet így is van, de most már direkt nem javítunk, majd belejövök, vagy nem.

Szóval arról már írtam, hogy okés lett a kaja, de amit ma is produkáltak, azon ismét meglepődtem. A deal annyi volt, hogy némi kaja, dél tájban, a maradék vúcsereimből, ami volt összesen 2200. Na ebből a pénzből kijött az itt látható kép.

Két amerikás saláta dobozában jó adag köret, két szelet rántott cukkini, kettő padlizsán, hat-nyolc karfiol, meg egy gomba, ehhez tartár. Rendeltem még egy nagy doboz francia hagymalevest, ahhoz volt egy pirítós, és jött még egy 0,25ös bomba is.

Igazából nem akarok örömódákat zengeni, de ennyi kajáért ennyi pénzért öröm költözik a csóró egyszeri blogger szívébe, és ezt úgy dönt meg is írja. Még akkor is, ha kétszavanként elgépel valamit.

Mint mindenki tudja, a héten jelent meg a Starcraft 2 nevű remekmű, amit aztán aznap már én is beszereztem. Az első részével elkezdtem játszani, jópofa is volt, míg aztán néhány pálya után az egyik misszónál elkedzett egy ponton befagyni, engem pedig nem motivált a dolog annyira, hogy újrakezdjem egy másik verzióval.

Szóval feltettem a második részét, fel is mászott szépen, és elkezdtem játszani. Mind a játék, mind az átvezetők nagyon szépek, de mondjuk a Blizzardtól mi mást is vártunk. Az első este, meg másnap reggel lenyomtam néhány pályát... és azóta is ennyiben vagyok. Mostanában az egyszerre egy játékot játszunk elvet követem, de itt meg is álltunk, mivel battle-teni sincs kedvem. Hogy miért?

Erre jöttem rá az előbb a Szent Trónon üldögélve: ezek a játékok nem nekem valóak. Kurvára nem izgat az, hogy fél órán belül építünk, fejlesztünk, közben imádkozunk, hogy az ellenség (zergek, szaracénok, hárömcsöcsű alienek) nehogy N+1 számban támadjon a bázisunkra, ahol még csak N számú katona van. Ezután jön az a rész, amikor rámegyünk az ellenre, és megpróbáljuk szétcsapni a fejét, és aztán ez ismétlődik tetszés szerinti számú ciklusban - hopp, elment egy pályával egy óra.

Ez engem untat. Nem újkeletű, régen sem szerettem annyira sem az Ageo 2-t (egyszer Talgerék kibasztak egy online menetből, mert kipróbáltam be lehet-e hozni cheatkóddal a piros ferrarit - be lehetett). Amivel talán még játszottam, az a KKND volt, de aztán semmi. Most pedig próbáltam magam felpörgetni a lázra, de ez is csak idáig sikerült. Inkább zúzom a Quake 3-ra, mert ott legalább nem kell fél órát a semmivel eltölteni azt várva, hogy ki lesz a jobb.

Újabb próbálkozásom tehát a stratégák közé való beilleszkedésre ismét kudarcot vallott, de legalább magam előtt is beláttam, hogy felesleges erőltetni. Bár erős a késztetés, de mégsem lehetek mindenben kurvajó, úgyhogy ezt a terepet meghagyom más szerencsés kollégáknak; akik nem tudhatják mekkora érzés Hans Zimmer zenéjére egy motorcsónakban ülve üldözni a hatalmat árulással átvevő tábornokot miközben helikopterből szórják rád az áldást...

Szerintem sokan vannak olyanok, akik a manapság zajlódó 35-40 fokos melegben szeretnének egy kicsit fázni, netán libabőrösnek érezni magukat. Amennyiben ez valóban így van, akkor van egy tuti ajánlatom, mellyel egészen bizonyosan el lehet érni a fentebbi hatást.

Menjünk el a Balaton Sound nevű fesztiválra, majd ott feküdjünk olyan 4-5 órát a tűző napon déltől ötig. Bekenni magunkat természetesen nem fogjuk, hiszen mi annyira vagányak vagyunk, hogy (annak ellenére, hogy amúgy rühelljük a strandolást) nem fogunk leégni. Természetesen nincs is semmi gond egészen estig, amikor azért már érezzük, hogy kicsit megfogott a nap.

Pár órával később már azt érezzük, hogy egészen szarul vagyunk, és talán lázasak is, életkedvünk az nulla, és nemsokára menni kell bulizni, hiszen nem kis balfasz gyerek módjára aludni jöttünk le. Néhány sör után már jobb az állapotunk, de ettől függetlenül jelentősen érzékeny a vállunk.

Másnap negyvenkétszer bekenjük magunkat az utáni krémmel, csakis árnyékban hesszelünk, illetve délután öt után bemerészkedünk a vízbe is egyszer. Úgy érezzük, hogy kicsit javult a helyzet, bár a hátunk még érzékeny, de felvesszük a feszülős pólót, aztán irány a Burnbe a ventillátorba húgyozni.

Vasárnap úgyszintén a negyven fokot az árnyékban döglődve töltjük, bemegyünk a vízbe is, de lassan kezdjük úgy érezni, hogy a hátunkat baltával baszogatják igen intenzív módon. Szerencsére léteznek remek eszközök a fájdalomküszöb kitolására, ezeket vidáman alkalmazzuk is, de sajnos hajnalban, amikor utoljára álomra hajtjuk a fejünk a hálózsákunkban, ugyanúgy kurvaanyázunk egy egy rossz mozdulatnál.

Hétfőn már fáj az embernek tükörbe nézni, olyan randa vörös színe van, de sebaj, ezzel kell együtt élni most már. Zuhanyzás amúgy is max. langyos vízzel, mert a forrót nem bírjuk, aztán jöhet a gyógyulás. Kedden már urak vagyunk, dolgozni is megyünk, bár dícsérik a színünket, nem is sejtjük, hogy a feketeleves csak most jön.

Szerda reggel ugyanis felkelés után döbbenten vesszük észre, hogy elkezdtünk picsa módon hámlani, a hátunk igen randán néz ki, mint egy bőrrákos kb. és jön lefelé a bőr, mintha egy kurva kígyó lennénk. Ha ez nem lenne elég, a munkába beérve még elkezd az egész frankón viszketni is, valamint a testünk azt is jelzi, hogy kis barátom, ezt bizony csúnyán elbasztad, és olyan hidegrázás, libabőrözés van aztán egész nap, amit öröm nézni (hát még átélni).

Szóval itt vagyunk most, és frankón mondom, rohadt szar a közérzetem, úgyhogy bízom benne, hogy nagyon hamar véget fog érni, mert szörnyű ez az állapot (persze kellett nekem is ilyen szintű sokknak kitenni szerencsétlen szervezetem).

A lentebbi írást az egyik netes portálra írtam, de a színvonala annyira magas lett, hogy oda végül nem fért be - szóval publikálom itt.

Mindenki látta a Terminátort, és tisztában van a Robotika három alaptörvényével; de azt már jóval kevesebben tudják, hogy manapság hol is tart ilyen téren a valóság.

Erre pedig azt kell mondjam, előrébb, mint gondolnánk. Jóval előrébb. Az interneten böngészve furábbnál furább gépezetekbe, találmányokba, embert utánozni akaró robotokba futhatunk bele (szerencsére még nem szó szerint); és szinte biztosak lehetünk benne, hogy a fantasztikus filmekben látható elgondolások nagy része is hamarosan meg fog valósulni.

Ha a robotokról beszélünk alapvetően ketté kell választani a dolgokat, hiszen léteznek szórakoztatás céljából készült gépezetek, melyeknek fő oka igazából nem annyira komoly: az emberi, netán állati dolgok tetszőleges lemodellezése. Ki ne emlékezne például Aibo-ra, a Sony századfordulón készült intelligens robotkutyájára, vagy akár a Lego modernebb, programozható járműveire.

http://www.youtube.com/watch?v=gXiql8Fm64A&feature=fvsr

Említhetjük itt például a CB2 nevű gyermekrobotot, aki véleményem szerint erősen a rémisztő kategóriába esik, de hát a japánoktól mindig is megszoktuk, hogy nem egyszerű dolgokkal állnak elő. Megnézve ezt a videót, nekem valahogy nem lenne szükségem rá az otthonomban. És ha már itt tartunk, mutathatnám ALSOK-ot a biztonsági robotot, vagy ASIMO-t is. Azért hasonlít valamennyire, nemde?

http://www.youtube.com/watch?v=bCK64zsZNNs
http://www.youtube.com/watch?v=Es2r5VwVQqA

A másik, jóval komolyabb téma a hadászati gépek területe, hiszen itt már élesben kerülnek ezek a gépezetek bevetésre, gyakran háborúban, a frontvonalon, az emberek védelme és segítése érdekében. A feladatát tekintve még nem harcos robot például a Big Dog, amely leginkább teherhordásra lett kitalálva, de nem akárhogy. Ha megnézzük a videót, láthatjuk, semmi sem állhatja útját, legyen az szikla, kő, vagy homok, és azért az is félelmetes, hogy egy állat biztosan hamarabb felborulna/elakadna (tegyük hozzá, hogy nekik nincs is az agyuk helyén ekkora korrigálásokra képes áramkör – ez a különbség gép és természetes lény között).

http://www.youtube.com/watch?v=b2bExqhhWRI

Mindezeken felül még találhatunk a kínálataban olyan alacsony méretű, általában erős lőfegyverrel felszerelt robotokat is, akik (pl. a Közel-Keleten) vigyázzák a rendet, aknákat keresnek, vagy csak épp úgymond járőrözésre is bevethetik őket. Legfőbb előnyük, hogy az emberi kezelőszemélyzet biztonságból vezérelheti őket a beépített kamerán keresztül. Emellett persze még vannak repülő, és egyéb más kollégáik is, de ez talán majd egy másik cikk témája lesz.

Szintén tudnánk még beszélni a robotika felhasználásáról az orvoslásban, kezdve a gépi irányítású lézerműtétektől a nanorobotokig, de ez úgy érzem, erősen túlmutatna cikkünk keretein. Egy biztos: ahogy a technika fejlődik, ez az ága is egyre modernebb és előrehaladottabb lesz, és bár még hihetetlenül drágák az ilyen masinák, de még néhány év, netán évtized, és észrevétlenül a spájzban lesznek. Onnan pedig már csak rajtunk, az embereken múlik, hogy lesz-e a valóságból egy Terminátor 8.

Milyen különösek is a női melltartók - gondolkodott el Károly. Igaz, a tényt már korábban is eszébe véste, mégis most, ahogy tekintete Csilla mellére esett, újból eszébe jutott a téma. Arra már relatíve korábban rájött, hogy ennél nagyobb cheat kevesebb van a világon, hiszen kb. bármit el lehet hitetni a szerencsétlen férfiakkal. Jó idő kellett neki is, míg megtanulta már ránézésből megítélni, hogy melyik a valóban king class, és melyik a kicsi, lógós, és a többi. Csilláé példának okáért közel voltak a tökéleteshez, és ezen a melltartó, fehér csipkés, ami rajta volt, éppenséggel csak segített.

A női test, mint olyan, érdekes harcot vívott mindig, hiszen csak megítélés kérdése, hogy mit mondunk tökéletesnek és mit nem. Legalábbis némely liberális hippi nézet szerint, miközben megettek két virágot, elástak két atomrakétát, dugtak egyet a természetben, majd együtt meditáltak, és némelyek még kecskéket is bámultak Irakban. A valóság azonban az, hogy egyfajta, végletesen gyönyörű női test van, és Károly rendelkezett ezen pontok bogyós listájával is, melyet egyszer bátran megírt, de nem igazán szokta forgatni, mert sajnos a valóság nagyon sokszor ettől gyökeresen távol áll. Aki pedig azt mondja, hogy mindenki gyönyörű a maga módján, meg hogy dagadtan is tökéletes - ám legyen, de sajnos Mr Tökély annak a pofájába szokott röhögni elég sokszor, fensőbbrendűsége bizonyos tudatában. És Karl Perfetto, avagy Carl, A Calippo ennek teljes egészében megfelelt.

Csilla egy széken ült, Károly pedig hátrébb húzódva szemlélte őt, kis négyzetet csinált az ujjaiból, és nyelvével csettintgetve lőtte el rá az expókat, mintha nem lenne holnap, és a memóriakártyák ára is lezuhant volna a Marianna-árokba. Minden egyes testrészéről eszébe jutott valami jó sztori, a város különböző pontjain, a pontok különböző helyein, a helyek különböző pontjain. Most igyekezett ezeket a gondolatokat kizárni, és csak a jelenre koncentrálni, hiszen az most fontosabb volt mindennél.

Elgondolkodva hagyta abba a dolgát, és vette szemügyre Csilla arcát. Szép volt, mint mindig, de valami mintha fura lett volna rajta, mintha nem lett volna teljes az összkép. Valami úgy tűnt nem olyan, mint régen, és ez aggasztotta Károlyt. Na jó, hogy igazságosak legyünk ha az aggasztást vesszük egynek, akkor megszorozhatjuk tízezerrel a dolgot, hiszen nem mindennap fordul az elő, hogy valakinek majd az egész koponyáját keresztüldöfik egy irgalmatlanul nagy böllérkéssel, Csillával márpedig ez történt.

A héten ez volt a második konferencia, ahol jártunk, talán írok az elsőről is, talán nem. Itt az Apple Final Cut és Logic pakkjait mutatták be, ebben a sorrendben. Nem tudom minek volt köszönhető, de elég sok jó csaj is jelen volt, ami azért a videóvágás és a zeneszerkesztés világát tekintve nem tudom hogy jön ide... de pre-likeoltam néhányat, annyi biztos.

Az első szakaszban a videóvágással foglalkozott az előadó részletesebben, a Leverage című sorozat példáit bemutatva. Impresszív egy cucc annyi biztos, ami pl. durva volt benne, az a különböző hangsávok frekvenciamagasság szerinti szerkesztése, vagy például a különböző effektezés, feliratozás; de ütős volt a hanggyorsítás torzulás nélkül is. Sajnos egy csomó demó nem ment élőben, dehát ilyen ez a rockszakma.

A második epizódban egy angol és egy német srác mutatta be a Logicot, mesélve, illetve szintén, egy gitárral és egy ilyennel demózva. Na itt aztán volt álleejtés. Elsőként a cucc egy csomó Logicot használó világhíres ember (The Killers, Lilly Allen, Thievery Corp, és persze az isten Trent Reznor) zenéjével együtt érkezik, sávonként, originálba, úgy, ahogy az exportálás előtt lenne. Ott aztán lehet nézegetni, hogy ki mit miért csinált. Egy csomó pontosító-egymásra-ütemre húzó dolog volt benne, de a durvulás ott kezdődött, amikor az ilyen trackekben az énekhangot tetszés szerint lehet nyújtani, kb. észrevehetetlenül. Persze beledugva a hangszert, van effektpedál, meg erősítő, meg minden, szóval akár hónapokig is el lehet vele játszani. A MainStage pedig egy olyan része a programnak ami az élő fellépésekhez van, és ezt pedig nem mással mutatták be egy videóban, mint a Nine Inch Nails. Ez, valamint utána a német srác egygitáros demója, ahol a fentebb említett pedál és a Logic segítségével egymaga felvett egy egész tracket loopok segítségével, odabaszott.

Innentől már csak el kell kezdeni gyűjteni a pénzt... elsőként egy Macre. Adakozzatok.

Imsét eltelt egy hét a diétából. A héten négyszer voltam edzeni, kettő súlyzós, és három aerob. Rájöttem, hogy kénytelen vagyok a súlyzósok mögé is berakni az aerobot, mert különben a büdös életben nem fog semmi sem történni. A heti történet is szép lesz, mivel csak szerdán és pénteken fogok tudni edzeni, ma egy konferencián voltam, este, és ez csütörtökön is így lesz. Szombaton vizsgázok, utána kurvaélet, hogy nem megyek, vasárnap pedig... akkor már inkább a hétfő.

A kajáról szólva, amíg hétköznap van, és a munka ritmusa megadja a dolgot, addig nincs gond. Amikor beköszöntött a hétvége, akkor... Kezdődött azzal, hogy hála az özönvíznek, szombat este azért nem mentem tuskóba, hogy "majd másnap". Szerintem mindenkinek a világon hamarabb leesett, mint nekem, hogy pünkösdkor nincs semmi. Szóval kezdődött a két nap móka, és így kb. sikerült annyit ennem, mint normális napokon egy nap alatt. Ráadásul közben volt Lost évadfinálé, tehát az egész éjjelt ébren töltöttem, két óriási hamburger, és némi hasáb társaságában, viszont aztán hétfőn szinte egész nap aludtam... gáz volt, na.

A héten annyival jobb a helyzet, hogy holnaptól megint normálisan fogunk enni, aztán meglátjuk... sajnos ebben a vizsgaidőszakban az is csoda, ha egyáltalán valami megy a kívánalmak közül.

Mint már említettem, az első hét elmúlt a diétából, és egészen korrektül sikerült tartanom, úgyhogy nézzük is meg, hol állunk éppen.

A súlyom 93 és 94 kiló között ingadozik perpill, erre én nem mondanék semmi változást, ez a bázispont. A reggelire nem zabálunk sokat pontban nagyjából tartottam magamat, máskor nem is nagyon ettem péksütit, bírtam rendesen, nincs vele gond. Ami alapvető gondként felmerült, az már régebben is megvolt, nevezetesen, hogy túl sokat készítek mindenből. Rá kell jönnöm, hogy a leves sem bírja ki egy hétig, még a saláta sem, és a csirkés kaják sem guszták már a negyedik napon. Igen erősen rá kell állni arra, hogy maximum egy két napra előre készítsek el mindent.

A másik amit észrevettem, hogy hajlamos vagyok a szénhidrát bevitelt úgy lecsökkenteni, hogy akár szarul is legyek. Nem direkt, de egyszerűen jól elvagyok simán zöldségeken, stb, és mire odajutok, hogy enni kéne baszki, hát nem szarul vagyok? Fura, és remélem ez semmilyen betegséggel nincs kapcsolatban, de általános gyengeség, valamint ami a legérdekesebb, hogy olyan, mintha lázam lenne, pedig frankón nincs. Ezek a gondok általában némi normális kaja után meg szoktak szűnni, de kicsit ijesztőek, és állítom, hogy nem is kellene találkoznom velük, csak valamit tuti elszúrok. De mit és mikor?

Ha már a kajánál vagyok: némi kilengés a két skót menüben volt (de hozzá nem egy harmadikat ettem, hanem egy salátát), aztán volt chinese meg gyros, de az whatever, hétvégén egy kis dödölle (de akkor tegyük hozzá, előtte kb. 28 órán keresztül semmit sem ettem), két büfés hamburger, meg ma egy rántott hús. Lehetne jobb is persze, de ettől maradunk emberek. Semmi csoki, semmi chips, semmi pizza.

Mindezen felül úgy érzem, fog ez menni. Holnaptól pedig kezdődik az edzés, a héten nagy valószínűséggel két aerob és két sima, csak, hogy belerázódjak, aztán majd emeljük a tétet. Megpróbálom nem rögtön az elején túledzeni magamat, sem megrándítani a kevéssé bemelegített izületeimet, szóval semmi olyan mókát csinálni, amitől aztán rottyra kéne mennem. Toljuk, és meglesz.

Sokan mondták már, hogy ez durva lesz, nem hittem el. Aztán jött a ma reggel, és HOLY SHIT. Azt hiszitek, hogy idén idáig az Iron Man 2 az ami szétszed? Rendben, Monacoban nagyot alakított, de azt hiszem, hogy teljes legyen a kép, a következő kötelező házi feladat ez lesz.

Az eredeti képregényt Mark Millar írta 2008-ban, és azon felül, hogy létezik, idáig túl sokat nem hallottam róla. Kicsit utánaolvasva kiderül az, ami a filmből is: van a srác, aki szuperhős szeretne lenni, aztán a learning by doingot választja, ami nem éppen a  legjobb megoldás. Nem, nem kap semmi tuningot miután szétcsapják, egyedül kicsit ellenállóbb a fájdalommal szemben, és ennyi.

Az már alapból látszik, hogy ez egy elég újhullámos sztori, hiszen levideózzák a főhőst, aztán megy ki a Youtubera, meg a Myspace-en megy a szocializálódás (mondjuk manapság gyanítom Facebookon lenne a sztori - Zuckerberg biztos nem lenne szűkmarkú), szóval van benne minden, amitől úgy érezhetjük, hogy valóban napjainkban játszódik a sztori.

Az ebből készült film nagyrészt az eredeti storylinet követi, és a szereplők iszonyat jól adják a dolgot. Ami meglepetés volt nekem (nem néztem túl sok trailert mostanában, lehet, hogy benne volt), az Nic Cage mint Big Daddy, azért a lövöldözzünk a kislányunkra rész elég mókás volt már az elején. A másik pedig a kedvenc Mark "Pinbacker" Strongunk Frank D'Amico szerepében, odatette magát rendesen.

A film egy elég fura keveréke a stílusoknak, hiszen alapvetően gyerekek a szuperhősök, de ez ne tévesszen meg senkit, mivel az akciójelenetek, meg úgy maga az egész történet simán odaveri bármelyik kedvenc akciófilmünket. A szövegek és karakterek tekintetében alapból viszi a Guy Ritchie alkotásokat, a többiről meg elég volt felidézni a Smoking Aces-t, kb. abban volt hasonló szintű agyelborulás, és hát szintén hangosan "bázmeg"eltem közben, ami, mint tudjuk, csak jót jelent. Az egész hangulata hihetetlenül el van találva, és egy percig sem unatkoztam rajta. A korábban említett gyakós jelenetek pedig - ritkán látni ilyen jól megkomponált, és ötletes dolgokat.

A zenék szinte ötpercenként jönnek, és csókoltatom a zenei szerkesztő/zeneszerzőt, mert enélkül fele ilyen jó sem lett volna az összkép. Komolyan. Olyan számok, zenék voltak, hogy az agyam eldobtam - így kell egy hangulatos filmet csinálni.

A végére annyit, hogy idáig ez nálam az év filmje. Persze utána rögvest Tony Stark a második, mert nála coolabban senki sem tudja a V betűt mutatni, de ez, mint említettem, több bázmeges film volt, mint az IM2. Szóval nézzétek. Ja és ne magyarul, mert ott már a címnél eldőlt, hogy atyaég, és ne várjátok meg a szinkront, nem kell az nektek.

Update: ezt még tegyétek hozzá, ha hezitálnátok